:

Együtt indulnának el, de arról továbbra sincs döntés, hogy Karácsony lép vissza, vagy Márki-Zay

Együtt indulnának el, de arról továbbra sincs döntés, hogy Karácsony lép vissza, vagy Márki-Zay
  • 24.hu
  • 04 Oct, 2021
  • Címkék: #

Közös sajtótájékoztatón állt ki Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen hétfő délután. A két miniszterelnök-jelölt már pénteken és tárgyalt egymással, ugyanakkor egyelőre továbbra sem született arról döntés, hogy ki fog visszalépni.

Erről napokon belül születhet döntés, ma arról állapodtak meg, hogy együtt indulnak a második fordulóban, és szeretnék, ha a szavazólapon a nevük egymás mellett szerepeljen, ne egymás alatt.

Karácsonyi Gergely kezdte el a sajtótájékoztatót, aki azt mondta: ?egy nagyon fontos és előre mutató egyeztetést folytattunk ma Márki-Zay Péterrel.? A főpolgármester kijelentette, hogy a hódmezővásárhelyi polgármesterrel közös a gondolkozása, ?az ellenfelünk Orbán Viktor, és mind a balközép és mind jobbközép gondolkodású embereknek szeretnénk? közös ajánlatot tenni.

Elhatároztuk, hogy megosszuk a kampányt és a kormányzást is

–  mondta Karácsony. Hozzátette:

Még nem döntöttük el, hogy ki lesz a miniszterelnök-jelölt.

Terveik szerint egyikük lesz a miniszterelnök a választás után, a másik pedig a miniszterelnök- helyettes, ugyanakkor utóbbinak egyetértési joga lesz, ami azt jelenti, ?mindenben közösen döntünk. Mindkét fél egyenrangú lesz a kormányzásban.?

Közös minimumprogramot létrehozták, a közös kormányzást egyeztetik a következő 24 órában.

Márki-Zay Péter arról beszélt, hogy megértették Karácsonnyal: csak együtt tudnak előválasztást és választást nyerni. Az előválasztás második fordulójában a Jobbik és Momentum szavazóit is várják, ahogy a DK szavazóit is.

A programban megegyezünk, a szereposztás lényegtelen

A hódmezővásárhelyi polgármester szerint olyan alkotmány kell, hogy soha többé diktatúrát ne építsenek fel Magyarországon, a sajtószabadságot is biztosítani kell, ahogy azt is, hogy az ügyészség valóban végezze a munkáját. Megegyeztek abban, hogy a korrupció elleni harc intézményvezetője Hadházy Ákos lesz, és ő a 2010 előtti is korrupciót elszámoltatja majd. Megtartják a családi adórendszert és családtámogatást is, és a kormányuk számára fontosak lesznek nemzetpolitikai kérdések is.

A másik egyetértése nélkül nem lesznek döntések ebben a kormányban.

Márki-Zay azt mondta, hogy napokon belül lezárják ezt a tárgyalás sorozatot, és közös program a lényeg.

A két polgármester kérdésekre nem válaszolt a beszédek után.

The post Együtt indulnának el, de arról továbbra sincs döntés, hogy Karácsony lép vissza, vagy Márki-Zay first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés