:

Aligha tud Karácsony és Márki-Zay közösen indulni a második fordulóban, ezt a DK sem támogatja

Aligha tud Karácsony és Márki-Zay közösen indulni a második fordulóban, ezt a DK sem támogatja
  • 24.hu
  • 04 Oct, 2021
  • Címkék: #

Hétfő délután jelentette be Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen, hogy úgy szeretnének indulni a második fordulóban, hogy a szavazólapon egymás mellett szerepeljen a nevük.

Ez a felvetés azonban aligha fog megvalósulni.

Egyrészt azért, mert ezt a DK alapból ellenzi. ?Ha Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter nem tud dönteni a konfliktusukban, még az is jobb, ha feldobnak egy húszforintost, és fej, vagy írás alapján döntik el, hogy melyikük legyen a jelölt, mint az, hogy megpróbálják nevetségessé tenni az egész előválasztást? ? ezt mondta Molnár Csaba, a DK EP-képviselője az RTL Klubnak. A szavazólap módosításáról az Országos Előválasztási Bizottságban ülő hat pártnak egyhangúlag kellene döntenie- hangzott el szintén az RTL Klub Híradójában. ?Semmiképpen nem szeretnénk, ha változnának a szabályok? ? hangsúlyozta Molnár. Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorban Dobrev “kicsit zavarosnak” minősítette Karácsonyék javaslatát.

Hasonló szellemben nyilatkozott Magyar György ügyvéd, a Civil Választási Bizottság elnöke az ATV-nek: “Az eredeti szabályok úgy szólnak, hogy a második fordulóba azok a miniszterelnök-jelöltek jutnak be, akik elérték a 15 százalékot, következésképpen, aki nem érte el, az nem indulhat el. Aki pedig elérte és nem akar elindulni, miniszterelnök-jelöltről van szó, nem más pozícióról választanak a választók, csak egy név szerepelhet. Tehát ebben a helyzetben le fog egyszerűsödni, két szereplős lesz ez a verseny, és bárki bármilyen megállapodást kötött, ezt ilyen értelemben a szavazólap nem fogja tükrözni” – mondta Magyar. Szerinte ki lehet zárni annak lehetőségét, hogy közösen induljanak a második fordulóban, és az a szavazólapon is megmutatkozzon.

Kapcsolódó Filctollal fogják lehúzni a szavazólapról Karácsony vagy Márki-Zay nevét, ha valamelyik visszalép Összeszedtük az összes információt, amit jelenleg tudni lehet az előválasztás második fordulójáról. Mutatjuk, eddig miben sikerült megállapodniuk a jelölteknek.

The post Aligha tud Karácsony és Márki-Zay közösen indulni a második fordulóban, ezt a DK sem támogatja first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés