:

22 évet kapott a végstádiumú daganatos beteggel erőszakoskodó börtönből szabadult gyilkos

  • 24.hu
  • 05 Oct, 2021
  • Címkék: #

Huszonkét év fegyházra ítélte jogerősen a Pécsi ítélőtábla azt a 46 éves férfit, akit korábban emberölés, rablás és testi sértés miatt ítéltek el, és 2018 októberében szabadult az utolsó büntetéséből.

A jogerős ítélet szerint a férfi favágásban segített a 62 éves, számos betegség ? többek között végstádiumú daganatos állapot ? miatt szemmel láthatóan fizikailag gyenge, elesett, lesoványodott sértettnek. A délelőtti munkáért a férfi nyolcezer forintot kapott, melyet részben italra költött.

Az esti órákban a férfi ittasan visszatért a beteg házához, s további pénzt követelt tőle. Ő mondta neki, hogy nincs több pénze, mire a férfi ököllel többször fejbe ütötte. A beteg az ütésektől földre került, ahol az elkövető tovább ütötte a fejét és az arcát, közben pedig azzal fenyegette, ha nem adja át a pénzét megöli.

A férfi átvizsgálta a beteg pénztárcáját, de abban nem talált semmit, emiatt még jobban indulatba jött. Az ügyészség azt írja, hogy késsel is fenyegette a földön fekvő, védekezésben elfáradt, ellenállni képtelen sértettet. Majd – mivel nem kapott pénzt – nemi erkölcs elleni bűncselekményt is elkövetett vele szemben.

Amikor a férfi kiment az udvarra, a beteg kiment az utcára és értesítette a rendőrséget. A kiérkező járőrök a férfit tetten érték a lakásban. Az amúgy is beteg sértett életveszélyes agyzúzódást szenvedett, néhány héttel a cselekmény után pedig elhunyt a sorsszerű betegségei miatt. Halála nem hozható összefüggésbe az elkövető cselekményével. A férfi ezen túlmenően több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett a lakóhelyén.

A táblabíróság 18 évről 22 évre súlyosította az életveszélyt okozó testi sértésben, rablás  kísérletében, szexuális erőszakban, kifosztásban és lopásban is bűnösnek kimondott férfi büntetését.

The post 22 évet kapott a végstádiumú daganatos beteggel erőszakoskodó börtönből szabadult gyilkos first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés