:

Márki-Zay Péter a Jobbikot és a DK-t hibáztatja azért, hogy nem indulhatnak közösen Karácsonnyal

Márki-Zay Péter a Jobbikot és a DK-t hibáztatja azért, hogy nem indulhatnak közösen Karácsonnyal
  • 24.hu
  • 05 Oct, 2021
  • Címkék: #

Az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum támogata volna Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter közös szereplését, a DK és a Jobbik viszont nem, írja az atv.hu, hozzátéve, hogy a jóváhagyáshoz egyhangú döntésre lett volna szükség.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, kedd reggel elmentek a nyomdába a szavazólapok, így hivatalosan nem tud együtt indulni Karácsony és Márki-Zay az előválasztás második fordulójában.  A két jelölt ugyanis korábban felvetette, együtt indulnának, ám nem tudták eldönteni, melyikük lépjen vissza a másik javára.

A javaslatot kritizálta a harmadik jelölt Dobrev Klára, illetve a Civil Választási Bizottság (CVB) elnöke, Magyar György, aki úgy fogalmazott: nem hiszi, hogy a hat párt át tudja nyomni ezt a döntést, de ha mégis, ?azt mi civilek nem hagyjuk, akkor inkább felállunk?. Hozzátette: a szabályok menet közbeni megváltoztatása ?az előválasztás és a választók megcsúfolása is lenne?.

Az ATV Híradó megkérdezte Márki-Zay Pétert a döntés kapcsán, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje pedig a Jobbik-DK koalíciót hibáztatta a döntés kapcsán, ugyanis szerinte semmilyen olyan jogszabály nincs, ami ezt a tervet megakadályozhatta volna. A döntés kizárólag a résztvevő pártok nagyvonalúságán múlt volna ? fogalmazott.

The post Márki-Zay Péter a Jobbikot és a DK-t hibáztatja azért, hogy nem indulhatnak közösen Karácsonnyal first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés