A sorozat kezdőképei rejtélyesen, de sokatmondóan sejtetik a mozgatórugót jelentő főkonfliktust: Alex az éjszaka leple alatt oson ki egy férfi mellől a törött tányérokkal borított lakásból, felmarkolja alvó kislányát, és nekiindul az éjszakának. Villanásnyi flashbackek és a képernyő jobb felső sarkában időnként felvillanó pénzösszegek jelzik, hogy egy bántalmazó kapcsolatból menekíti magát és lányát, miközben se munkája, se pénze, de még olyan ember sincs az életében, akihez nyugodt szívvel becsöngethetne az éjszaka közepén.

Ezzel a nem túl átgondolt, de bátor lépéssel kezdődik meg Alex küzdelme azért, hogy végre kiszabadulhasson a toxikus családi légkörből, ám a gondok csőstül szakadnak a nyakába. A kezdő epizódban tényleg olyan gyorsan eszkalálódik a nő körüli vészhelyzet, hogy egyből indokoltnak tűnhet a tízrészes hossz, a problémák megoldása és az újak kialakulása olyan gyorsan bekövetkezik, hogy elsőre nehéz megsaccolni, hová is fog kifutni a sorozat.

Nem egy klasszikus értelemben vett egyszemélyes felemelkedéstörténet ugyanis ez, holott értelemszerűen a főszereplő küzdelme kapja a legnagyobb hangsúlyt. A sorozat egyik legnagyobb erénye, hogy hihetetlenül izgalmas mellékkarakterek keresztezik több-kevesebb mértékben Alex útját, segítségükkel a bántalmazás témakörének alfejezetei is kibontakoznak. Kiemelkedik közülük az először bunkó pénzeszsáknak tűnő ügyfél, a szigorú, de jóságos menhelyvezető vagy épp a rendkívül vehemens, ám bántalmazó kapcsolatába állandóan visszamenekülő édesanya. A mellékszereplők közt a legnagyobbat egyértelműen Andie MacDowell játssza, aki Alex bipoláris, enyhén szólva is bogaras anyját alakítja. Ő a sorozat fő humorforrása is egyben: a leglehangolóbb jeleneteket is feldobja rikácsolva előadott agymenéseivel. Szintén ilyen a férjet játszó Nick Robinson, aki remekül hozza a karizmatikus, gondoskodó apa és az agresszív alkoholista szerepében rejlő kettősséget. Az Egy szobalány vallomása ebben igazán erős: senki sem fekete-fehér, mindenkinek megvan a maga keresztje,

rendkívül részletesen szemlélteti a transzgenerációs traumák hatását, azt, hogyan adják-veszik családon belül a káros viselkedési formákat az emberek anélkül, hogy tudatosítanák azokat.

Karakterei felett nem mond ítéletet, csak megmutatja, milyen súlyos traumák lehetnek egy bolondnak tűnő nő mögött, vagy hogyan lesz agresszív alkoholista egy olyanból, aki kiskorában megfogadta, alkoholista anyja miatt sosem iszik majd.

Utálnám, ha egy igazi bántalmazott elől venném el a helyet

? mondja Alex az egyik szociális munkatársnak, amikor az a családon belüli erőszak áldozatainak fenntartott otthonba küldené. Az íróasztal mögül vissza is kérdez az ügyintéző, milyen is pontosan egy ?igazi bántalmazott?. A sorozat erre a kérdésre ad jól árnyalt és szemléletes választ Alexnek és a nézőknek is. Ő ugyanis először maga sem látja be, hogy azért, mert az ököl nem az ő arcát, hanem a falat érte, lelkileg legalább olyan komoly sérüléseket szenvedett, mintha tettlegességig fajult volna a bántalmazás. Az ilyen jellegű toxikus kapcsolatok egyes stációit is pontosan szemlélteti a sorozat: a nagy szerelmet követő rádöbbenést, a küzdelmet, a visszaesést, majd az újbóli rádöbbenést, hogy egy ilyen pokoli mókuskerékből bizony ki kell szállni.

A probléma rémisztő jellegét az fokozza leginkább, hogy Alex távolról sem olyan, mint ahogy a prekoncepciók szerint elképzelünk egy bántalmazott nőt.

Fiatal, csinos, értelmiségi, akinek komoly művészi ambíciói vannak, és mikor évekkel korábban későbbi bántalmazója sármosan rámosolygott egy bárban, igenis elhisszük neki, hogy mindent eldobva gyereket szült neki. A sorozat ezen a téren rendkívül fontos üzenetet hordoz:

bárki kerülhet ilyen helyzetbe bőrszíntől, anyagi helyzettől, társadalmi rangtól függetlenül.

Az Egy szobalány vallomása mintha útmutató is lenne a bántalmazott nők számára: Alex története jól illusztrálja nemcsak azt, hogy érzelmileg min mehet keresztül egy nő, hanem a bürokrácia végtelenül hosszadalmas, idegtépő és gyakran teljesen értelmetlen köreibe is kényelmetlen, de igaz betekintést nyújt. Ahogy abba is, miként diszkriminálják Amerikában a segélyből élőket ? egyszerre szívszorító és dühítő az ezt legjobban szemléltető jelenet, amikor Alex a segélyből vesz élelmiszert, az eladó megalázza, az őt követő férfi pedig hangosan cicceg, mikor visszaveteti azokat a termékeket, amiket nem tud kifizetni.

A rendkívül megalázó helyzeteket nagyon gyakran Alex szubjektív szemüvegén keresztül látjuk: a bíróságon elhangzó jogi szöveget a főhősnővel együtt csak blablának halljuk, az előtte tornyosuló kitöltendő dokumentumok fejlécében pedig olyan címeket látunk, mint a segélyribanc vagy az úgyis veszteni fogsz. Ily módon jelenítik meg Alex vágyait is, amikor éhesen arról fantáziál, hogy magába tömi a kitakarítandó hűtőben fellelhető ételeket, vagy amikor épp egy kis ?lelki kajakozásra? indul, hogy rendezze pánikszerű gondolatait.

Az Egy szobalány vallomásának minden pillanatából érződik, hogy valóban olyan ember története ihlette, aki maga is megjárta az Alex-féle poklot: Stephanie Land Maid: Hard Work, Low Pay, and a Mother’s Will to Survive című könyve szolgáltatta a sorozat alapját, igaz, Molly Smith Metzler (Shameless, Orange Is the New Black) részleteiben sokat változtatott a történeten. Land még 2015-ben írt a Voxba egy rövid esszét, amelynek a középpontjában az állt, hogyan takarít tehetősebbeknél, és miként sző történeteket róluk a lakásban látottak alapján. Három évvel később ezt duzzasztotta könyvvé, amellyel egyből a The New York Times bestsellerlistáján találta magát. Ebben már egészen más, ám még mindig saját emlékek alapján írt súlyos keretet a takarítás köré: 29 évesen ő maga is megszökött kilenc hónapos lányával a bántalmazó férje elől, hogy aztán sok-sok, hajléktalanszállón töltött hét és vécépucolással töltött év után elmondhassa: még ha pokoli nehezen is, de sikeresen építette újjá az életét. A regényt jó érzékkel bővítették olyan elemekkel, amelyek a sorozat legjobb részei ? Alex szülei például a könyvben nagyon kis szerepet játszottak, ahogy a kislánya apja is.

Margaret Qualley évek óta keményen dolgozik azért, hogy ne csak Andie MacDowell lányaként hivatkozzon rá mindenki, hanem saját tehetsége útján ismerjék el, és ez a sorozatfőszerep fontos lépcsőfok lehet ezen az úton. Sikerül is bizonyítania: az élet által meggyötört, ám kislányáért a végsőkig kitartó fiatal édesanyaként hiteles, nem lenne meglepő, ha a 2019-es Fosse/Verdonért kapott Emmy-jelölése után újabbakat gyűjtene be alakításáért. Édesanyjával öröm nézni párosukat a vásznon ? egyébként Qualley volt az, aki felvetette, hogy anyja játssza filmbéli anyját is.

A rendkívül súlyos téma és a szüntelenül záporozó újabb krízishelyzetek ellenére a készítők nem hagyják, hogy a sorozat nyomorba fulladjon, indie filmeket idéző montázsokkal és humorral igyekeznek oldani a feszültséget. Hiába rettentő nyomasztó, amit látunk, a sorozat minden erejével azon van, hogy finomítsa a súlyos történetet, és inkább a pozitív üzenet maradjon meg a nézőben a teljes letargia helyett. Emellett viszont sajnos bele-belecsúszik abba, hogy túl szájbarágósan érezteti az összefüggéseket: teljesen feleslegesen vágja össze például a gyerekkori flashbackeket a bántalmazásról a jelenkori konfliktusokkal, anélkül is teljesen világos, mi történik.

Az Egy szobalány vallomása úgy nyomaszt tíz epizódon keresztül, hogy végső soron mégis sikerül pozitív üzenetet közvetítenie. A nézők lelkének megnyugtatása mellett viszont fontosabb küldetést tűzött ki, amelyet teljesít is:

rémisztően közel hozza a családon belüli erőszak jelenségét, egyben sokat tesz azért, hogy érzékenyítse a még mindig stigmatizáló globális problémát.

Egy szobalány vallomása (Maid), 2021, Netflix, 10 epizód. 24.hu: 8/10

The post így néz ki valójában egy igazi bántalmazott ? Egy szobalány vallomása a Netflixen first appeared on 24.hu.