:

Drónok szállítják a vakcinákat Indiában a nehezen elérhető helyekre

Drónok szállítják a vakcinákat Indiában a nehezen elérhető helyekre
  • 24.hu
  • 11 Oct, 2021
  • Címkék: #

Drónokat alkalmaz India, hogy így juttassa el a koronavírus elleni védőoltásokat a legtávolabbi, nehezen megközelíthető helyekre, köztük hegyvidéki területekre vagy szigetekre – írja az MTI a Szamíran Pánda, az Indiai Orvostudományi Kutató Tanács (ICMR) epidemiológiával és fertőző betegségekkel foglalkozó részlegének vezetőjére hivatkozva.

Pánda az EFE spanyol hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: azzal, hogy ily módon juttatják a vakcinákat, elkerülhetővé válik, hogy sokan belehaljanak a fertőzésbe, tekintve, hogy ezekben a térségekben alig van olyan egészségügyi intézmény, amelyet intenzív osztállyá alakíthatnának vagy lélegeztetőgépekkel láthatnának el. Az orvos tájékoztatása szerint az első ilyen szállítmányt hétfőn juttatták el az északkelet-indiai Manipur állam területén található Karang szigetére.

A védőoltásokat hazai gyártmányú drónokkal juttatják el, a programot a héten indította el Manszukh Mandvíja egészségügyi miniszter, aki elmondta, hogy a repülőgépek mintegy 900 adag védőoltást képesek egyszerre célba juttatni. A több mint 1,3 milliárd lakosú dél-ázsiai országban eddig 926 millió, koronavírus elleni védőoltást adtak be, bár mindössze 256 millió ember kapta meg a teljes védettséghez szükséges mennyiségű oltást.

A feljegyzett koronavírus-fertőzöttek számát tekintve a világon az Egyesült Államok után a második legtöbb, 33,9 millió esetet jelentettek eddig. A hivatalos adatok szerint a fertőzés következtében eddig csaknem 450 ezer ember vesztette életét, bár szakértők szerint a valós szám ennél sokkal nagyobb.

Dömös Zsuzsanna további cikkei Furcsa levelet kaphat, ha Gmailt használ, ne nyissa megOrosz hírszerzők célozhatták meg a magyar újságírók Gmail-fiókjaitÁllamilag támogatott hackertámadásra figyelmeztette a Google az Átlátszót

The post Drónok szállítják a vakcinákat Indiában a nehezen elérhető helyekre first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés