:

Meghalt Granville Adams, az Oz sztárja

Meghalt Granville Adams, az Oz sztárja
  • 24.hu
  • 11 Oct, 2021
  • Címkék: #

58 éves korában feladta a rákkal vívott küzdelmet Granville Adams, akit a nézők elsősorban az Oz című sorozat Zahir Arifjaként ismerhettek. A hírt a sorozat egyik producere, Tom Fontana osztotta meg Instagramján.

Granville tavaly decemberben közölte a nyilvánossággal, hogy rákos. A producer néhány hónappal később az Oz egyik főszereplőjével Dean Wintersszel közösségi finanszírozású kampányt indított, hogy Granville számára pénzt gyűjtsön. Az indoklásban az állt, hogy a színész évek óta nem tudott dolgozni a betegsége miatt, így a anyagilag szorult helyzetbe került. A gyűjtés során végül 100 ezer dollárt sikerült összeadni a színész számára.

Az Oz az HBO egyik első sikersorozata volt, a korszakalkotó börtönös drámában Granville 1997 és 2003 között szerepelt. Karrierje során főképp sorozatokban és tévéfilmekben játszott, az IMDb szerint 2011 óta nem vállalt filmes munkát. A neve 2007-ben szerepelt gyakran a hírekben, ám nem a munkássága miatt: gondatlanságból elkövetett emberölésért vádolták, New York-i bárjában érintett volt ugyanis egy ember halálának ügyében. Később ügyvédei önvédelemre hivatkozva tisztázták a vádak alól.

The post Meghalt Granville Adams, az Oz sztárja first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés