:

Vádat emeltek három férfi ellen, akik ajánlásgyűjtő íveket hamisítottak az önkormányzati választásokon

Vádat emeltek három férfi ellen, akik ajánlásgyűjtő íveket hamisítottak az önkormányzati választásokon
  • 24.hu
  • 11 Oct, 2021
  • Címkék: #

Felfüggesztett börtönbüntetést kért az ügyészség három férfira: a vád szerint úgy igazolták a választói ajánlások meglétét a 2019. évi önkormányzati választásokon, hogy tudták, az íveken hamis aláírások is szerepelnek.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint egy 48 éves és egy 67 éves férfi ugyanazon párt jelöltjeként kívánt indulni a 2019-es önkormányzati választáson, a fővárosban. A jelöltséghez szükséges ajánlásokat gyűjtő íveket a két férfi ajánlásgyűjtőként aláírta, ezzel igazolva, hogy az íveken szereplő ajánlásokat személyesen ők gyűjtötték.

Valójában azonban a 48 éves férfi a saját ívein 17 aláírást maga hamisított, a 67 éves férfi ívein pedig – a férfi tudtával – ismeretlen személy hamisított 45 aláírást. A hamis aláírásokkal mindkét férfit nyilvántartásba vették képviselőjelöltként.

A főügyészség tájékoztatása szerint  vádat emeltek egy – ugyanezen párt érdekében eljáró – 68 éves férfi ellen is, aki egy harmadik jelölt nyilvántartásba vétele érdekében adott le olyan aláírásgyűjtő íveket, amelyeken 23 hamis aláírás volt, és amelyek szükségesek voltak a jelölt nyilvántartásba vételéhez.

Mindezeken túl a vádirat szerint a férfiak pártjuk – jóhiszemű – polgármesterjelöltjét is támogatták azzal, hogy aláírásgyűjtőként hamis aláírásokat tartalmazó íveket igazoltak neki. A Fővárosi Főügyészség a három férfival szemben választás rendje elleni bűntett miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A főügyészség indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével szabjon ki rájuk felfüggesztett börtönbüntetést.

The post Vádat emeltek három férfi ellen, akik ajánlásgyűjtő íveket hamisítottak az önkormányzati választásokon first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés