:

Matolcsy: Románia felzárkózási üteme tavalyig kétszer akkora volt, mint Magyarországé

  • 24.hu
  • 11 Oct, 2021
  • Címkék: #

Románia a térség leggyorsabb felzárkózását mutatta a rendszerváltozás óta, a 17,5 százalékpontos magyar felzárkózási ütem több mint kétszeresét érte el; így a 2020-as, 71,3 százalék fejlettségről a szomszédos országnak történelmi közelségbe került a 74,4 százalékon álló magyar mutató utolérése ? ismertette a jegybankelnök a két ország gazdasági fejlődésének különbségeit elemezve a Magyar Nemzet internetes oldalán megjelent e heti írásában.

Matolcsy György kifejtette, amikor Románia 1990-ben elérkezett a piaci átmenethez, a térség legalacsonyabb fejlettségi szintjével rendelkezett, az EU-átlag 34,3 százalékán állt, miközben a magyaroknál 56,9 százalékot mértek.  Hozzátette, 2020-ra 37 százalékponttal emelkedett Románia fejlettségi mutatója, az ütem kissé magasabb volt, mint a lengyeleké (36,5 százalék), a magyar felzárkózási ütem több mint kétszeresét és a cseh felzárkózás (12,7 százalék) csaknem háromszorosát teljesítették.

Matolcsy György szerint a román növekedési modellben ? a balti modellhez hasonlóan ? gyors a digitális átmenet, a szolgáltatási szektorra épülő növekedés, a magas beruházási dinamika, és a termelékenység erős javulása volt a jellemző. A 2010 és 2019 között elért 35,2 százalékos román GDP-növekedés két azonosan erős forrása a tőkebővülés, valamint a termelékenység/hatékonyság emelkedése (TFP) volt, emellett alig kapott szerepet a foglalkoztatás bővülése.

Ezzel szemben a 31,3 százalékos magyar növekedésben a foglalkoztatás-bővülés nagyobb szerepet játszott, mint a másik két tényező. A magyar növekedés döntően egy munkaextenzív, a román (és a lengyel) döntően egy tőkeintenzív növekedési modellre épült 2010-2019 között ? állapította meg.

A román sikerek egy északi (skandináv és balti) modell erősségeiből, a kockázatok viszont egy déli gazdaság gyengeségeiből erednek.

Érdemes erősítenünk ott, ahol a román modell jobb, de nem szabad feladni az egyensúlyi növekedés magyar előnyeit,

összegezte Matolcsy György.

The post Matolcsy: Románia felzárkózási üteme tavalyig kétszer akkora volt, mint Magyarországé first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés