:

Új külsőt kap a Windows egyik régi programja

  • 24.hu
  • 11 Oct, 2021
  • Címkék: #

Az innovációk és fejlesztések korában valahogy még mindig vannak olyan őskövület szoftverek, amik bár beleivódtak a napjainkba, valahogy el lettek hanyagolva az idők során. Az idővel viszont haladni kell, még ha csak évek után is érkeznek a frissítések.

A nyílt szövegek készítésére fejlesztett Jegyzettömb (Notepad) még a Windows 1.0-ával mutatkozott be az operációs rendszer részeként, ma pedig már a Store-ból opcionálisan letölthető alkalmazás formájában használható. Néhány újítást három éve ugyan kapott a program, nagyobb frissítés nem említhető az elmúlt évekből.

Ez változik meg a Windows 11 érkezésével: a Windows Latest arról ír, hogy az új rendszer alatt új külsőt kap az alapprogram, legalábbis erről árulkodik egy mérnök által véletlenül közzétett képernyőmentés ? amit azóta el is távolított a Twitterről. A kép arról árulkodik, hogy a program még készülőben lévő új külseje sokkal jobban követi a Microsoft Fluent Design formanyelvét: kerekített sarkakat, és letisztultabb, modernebb külsőt kap. Funkciók terén nem látni újdonságokat, annyi biztos, hogy a beállítások panelt is átvariálták a tervezők.

A Jegyzettömb az új funkciókat frissítés formájában kapja meg a Microsoft Store-on keresztül, egyelőre még nem tudni, mikor, de úgy tűnik, hogy csak Windows 11 alatt.

Notepad is getting a Windows 11 restyling, here’s how it looks https://t.co/jOOYtDaHkn

? Winaero (@winaero) October 9, 2021

Dömös Zsuzsanna további cikkei Túl sok erőszakot láthatnak a gyerekek a TikTokonAz Instagram rászólna a tinikre, hogy ne vigyék túlzásba a dolgokatSokat viccelődtek a magyarok a Facebook nagy leállásakor

The post Új külsőt kap a Windows egyik régi programja first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés