:

Az Orbán-kormány mégsem indítja el a határon túli földvásárlást

  • 24.hu
  • 12 Oct, 2021
  • Címkék: #

A magyar kormány mégsem hozza létre azt a 400 millió eurós (140 milliárd forintos) befektetési alapot, amely segítségével a határon túl akart mezőgazdasági területeket venni. Erről a szlovák külügyi tárca tájékoztatta a pozsonyi Új Szót.

A portál idézte Ivan Korcok külügyminisztert, akivel Szijjártó Péter azt közölte, a magyar kormány visszavonta a földvásárlásról szóló határozatát, erről már értesítette is Eduard Heger szlovák kormányfőt Orbán Viktor.

Ezt Heger is megerősítette és üdvözölte. Azt mondta, Orbán Viktornak fontosak a kétoldalú kapcsolatok, ezért kedden reggel a V4-ek találkozóján személyesen is elmondta neki, hétfői egyeztetésük után döntött úgy, visszalépnek az intézkedéstől.

A szlovák külügyminiszter jelezte, bízik abban, hogy belátható időn belül választ kapnak a többi kérdésre is, várják a magyar kormány további, Szlovákiában megvalósuló programjairól a tájékoztatást. Ivan Korcok egy hete jelezte Szijjártó Péternek, aggályos, hogy a Pozsony a magyar kormány szándékairól a sajtóból értesült.

Kapcsolódó Az MTI egy mondatánál komolyabb kritikát kapott Szijjártó Péter Pozsonyban Papírt kapott a tisztázandó kérdésekről a szlovák külügyminisztertől.

A szlovák külügyminiszter a Sme online kiadásának a minap arról beszélt, ő is értesült aról, hogy a magyar kormány által osztott pénzek az MKP és az Összefogás közelében lévő személyekhez kerülnek.

A lapunknak adott interjúban Ivan Korcok azt mondta, minél előbb megkapják a válaszokat a magyar féltől, annál kevésbé lesz mindez politikai ügy Szlovákiában.

Kapcsolódó Szlovák külügyminiszter: Ha Magyarország földeket vásárolna Szlovákiában, mondja meg, miért Ivan Korcok szerint a Szlovákiában tervezett és végrehajtott magyar állami ingatlan- és földvásárlások, a kisebbségek támogatása ügyében és a templomfelújítások kapcsán is nyíltabb kommunikációra van szükség. Szijjártó Pétertől vár válaszokat.

The post Az Orbán-kormány mégsem indítja el a határon túli földvásárlást first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés