:

Demi Lovato szerint a földönkívülieknek sértő lehet, ha idegeneknek nevezzük őket

Demi Lovato szerint a földönkívülieknek sértő lehet, ha idegeneknek nevezzük őket
  • 24.hu
  • 12 Oct, 2021
  • Címkék: #

A CNN Entertainment számolt be arról, hogy Demi Lovato énekesnő interjút adott a napokban a Pedestrian nevezetű lapnak, ahol az UFO-król is szót ejtett.

Azt gondolom, ha bármi rosszat akarnának nekünk, annak már lett volna látszata. Szerintem már abba kellene hagynunk azt is, hogy idegeneknek nevezzük őket, mert az idegen egy lekicsinylő jelző. Én például E.T.-knek hívom őket.

Az énekesnő amiatt is vélekedik így, mert az idegen szóval a bevándorlókra is szoktak hivatkozni a köznyelvben, amivel dehumanizálják őket. Lovato azt is hozzátette, ő úgy látja, világunk egyre nyitottabbá válik.

Mint ismertes, az énekesnő még májusban írt arról, hogy úgy érzi, nem tudja elhelyezni magát a női és a férfi, azaz bináris szerepkörökbe, emiatt nem-bináris személyként határozta meg magát, aki pedig az angol nyelvben a női előtaggal definiálja, az megsérti őt.

Kapcsolódó Demi Lovato mostantól nem-bináris személyként definiálja magát Nembináris, azaz se nem nő, se nem férfi.

The post Demi Lovato szerint a földönkívülieknek sértő lehet, ha idegeneknek nevezzük őket first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés