:

A halottkém szerint Gabby Petitót megfojtották, hetek óta nem élt, amikor testét megtalálták

A halottkém szerint Gabby Petitót megfojtották, hetek óta nem élt, amikor testét megtalálták
  • 24.hu
  • 13 Oct, 2021
  • Címkék: #

Brent Blue halottkém szakvéleménye szerint megfojtották a 22 éves Gabby Petitót, akinek holttestét szeptemberben találták meg egy wyomingi nemzeti parkban, írta meg a BBC.  A fiatalt egy kempingben találták meg, a halottkém szerint Petito teste ekkor már 3-4 hete lehetett a szabadban. A szakember nem erősítette meg, hogy valamilyen eszközt használtak volna a nő meggyilkolásához és a toxikológiai vizsgálat eredményéről sem beszélt.

Gabby Petito holttestének megtalálása után néhány nappal elfogatóparancsot adtak ki vőlegénye ellen, akit jelenleg is keresnek. A vád szerint Brian Laundrie augusztus 30. és szeptember 1. között egy olyan bankkártyát használt, ami nem az övé volt.

Petito vőlegényével még júliusban indult túrázni, élményeikről pedig a közösségi oldalakon számoltak be. A felvételeken sokat mosolyogtak, ölelkeztek, és semmi nem utalt arra, hogy tragédia történhet majd. Szeptember 1-jén Laundrie egyedül tért haza a lakókocsival Floridába. Petito családja tíz nappal később jelentette a rendőrségen a fiatal nő eltűnését.

Kapcsolódó Álomutazásra indult vőlegényével, majd holtan találták a 22 éves ?furgonos lányt?, akit egész Amerika keresett Úgy tűnt, Gabby Petito élete legboldogabb nyarát tölti a vőlegényével. Aztán a fiatal lánynak váratlanul nyoma veszett.

Két héttel azelőtt, hogy a lánynak nyoma veszett volna, a Utah államban található Moab városában ráhívták a rendőröket a párra, a bejelentő szerint egy lehetséges családon belüli erőszak miatt.

Ahogyan korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, a rendőrség által közzétett testkamerás felvételeken Petito sír és mentális állapotáról panaszkodik a járőröknek. Arról is beszélt, hogy vőlegényével egyre gyakrabban veszekednek. A kiérkező rendőrök azt javasolták neki, töltsék külön az éjszakát.

The post A halottkém szerint Gabby Petitót megfojtották, hetek óta nem élt, amikor testét megtalálták first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés