:

Bánatos májashurkákkal és vak halakkal is találkozhatunk szombaton egy budai dizájnvásáron

Bánatos májashurkákkal és vak halakkal is találkozhatunk szombaton egy budai dizájnvásáron
  • 24.hu
  • 15 Oct, 2021
  • Címkék: #

A vasárnap véget érő Budapest Design részeként szombaton 11 és 19 óra között a Bartók Béla úti B32 Galéria és Kultúrtérben több mint negyven kortárs iparművész mutatja majd be a munkáit: az Őszi Prémium Art Fair néven futó eseményen textilművészek és keramikusok mellett a Pataki Tiles csodás csempéi, illetve Kuti Krisztina, Gera Noémi és Stomfai Krisztina ékszerei is bemutatkoznak, idén először azonban Bajkó Erzsébet is részt vesz majd a kiállításon, aki gyöngyzsák állataival próbálja majd meghódítani a látogatókat.

Ez első hallásra talán nem tűnik érdekesnek, az 1986 óta apró, előbb rizzsel, majd gabonafélékkel töltött figurákat készítő, első munkáit egy budapesti bolhapiacon árusító Bajkó azonban egy meglepő csavarral teszi érdekessé a munkáit, hiszen az elmúlt harmincöt évben több mint háromszáz különböző lénnyel állt elő, köztük olyan csodákkal, mint a vak hal, a mutáns földimalac, a seggnyaló, vagy épp a bánatos májashurkák:

A figurák a kilencvenes évek hajnalán Berlint is meghódították, hiszen az alkotó, illetve férje, a reklámgrafikusként az egész világot beutazó, a Commodore 64 részben sikeres játékplatformmá válását is segítő Békési Róbert egy 1992-es vásáron aratott sikerükkel megteremtették egy ma is működő cég alapjait, aminek honlapján persze nem csak furcsa lényeket, de különböző színekben pompázó, kedves hangyász- és denevérfigurákat, valamint komoly cukiságrohamot okozó, kutyákat, barnamedvéket, delfineket, sőt, kapibarákat és egyszarvúkat mintázó apróságokat is lehet vásárolni.

The post Bánatos májashurkákkal és vak halakkal is találkozhatunk szombaton egy budai dizájnvásáron first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés