:

A Jupiterhez megy vadászni a NASA

A Jupiterhez megy vadászni a NASA
  • 24.hu
  • 16 Oct, 2021
  • Címkék: #

A NASA új űrmissziója szombaton indul útnak, a Lucy nevű űrszonda a következő 12 évben rekordszámú aszteroidát tanulmányoz, ezen idő alatt 6,5 milliárd kilométert tesz meg. A tervek szerint 2025 áprilisában a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóöv egyik aszteroidája mellett halad el, 2027 augusztusában pedig a Jupiter titokzatos hét trójai kisbolygóját is felkeresi. A görög mitológia nyomán elnevezett trójai aszteroidák két rajban ugyanazon a pályán keringenek a Nap körül, mint a Jupiter, az egyik csoport a bolygó előtt jár, a másik pedig mögötte.

A Lucy célja, hogy új információt gyűjtsön a Naprendszer 4,5 milliárd évvel ezelőtti formálódásáról ? írja az MTI. A misszió a nevét a Lucy néven emlegetett ősi fosszíliáról kapta, amely betekintést engedett az emberi faj evolúciójába. A trójai aszteroidák megfigyelése pedig a ?bolygóképződés fosszíliáiról? adhat képet.

Bill INGALLS / NASA / AFP Lucy a kilövőállásban

A Lockheed Martin által épített berendezés az első napenergiával működő szonda, amely a Naptól ennyire távol dolgozik és több aszteroidát kutat, mint korábban bármely más szonda. A misszió összköltsége 981 millió dollár (304,7 milliárd forint). A Lucy további különlegessége, hogy pályája háromszor is visszakanyarodik a Földhöz, hogy annak gravitációját használja fel útjához, és ezáltal az első olyan űrszonda lesz, amely a Naprendszer külső részéről tér vissza a Föld közelébe.

The post A Jupiterhez megy vadászni a NASA first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés