:

Óriási aszteroidák közelítik meg a Földet a következő hetekben

Óriási aszteroidák közelítik meg a Földet a következő hetekben
  • 24.hu
  • 17 Oct, 2021
  • Címkék: #

Több, méretben igencsak nagy aszteroida közeledik a Föld felé a következő hetekben – írja az ABC News. Bár csillagászati értelemben közel jönnek, még mindig több millió kilométerre zúgnak majd el a Föld mellett.

Pénteken és szombaton már haladtak el mellettünk a nyilvántartott aszteroidákból, november 13-án pedig megközelíti a bolygónkat a 2004 UE, ami majdnem akkora, mint az Empire State Building. Ez négymillió kilométerrel megy majd el mellettünk.

Szerencsére annak, hogy egy ekkora aszteroida eltalálja a bolygónkat, nagyon kicsi az esélye – már magában azért, mert kevés az ilyen nagy méretű belőlük, mondta a portálnak Paul Chodas, a NASA CNEOS (Földközeli Objektumkutatások Központja) kisbolygófigyelő központ vezetője.

A központ a földközeli objektumokat követi és regisztrálja, hogy közeli esetek során a csillagászok tudják, hol és mikor haladnak el mellettünk a kisbolygók, és megfigyelhessék a mozgásukat. Idén a legnagyobb közeli objektum az Apophis volt, ami márciusban haladt el mellettünk, ez a NASA szerint több mint 300 méter széles volt.

Nagy Nikoletta további cikkei Koronavírus: ötszörösére nőtt a fiatalok száma a kórházakbanMenekülés közben érte utol a láva a herculaneumi férfitDNS-vakcinával oltanak koronavírusra Indiában

The post Óriási aszteroidák közelítik meg a Földet a következő hetekben first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés