:

Lehetnek olyanok, akik genetikailag ellenállóak a koronavírussal szemben

Lehetnek olyanok, akik genetikailag ellenállóak a koronavírussal szemben
  • 24.hu
  • 19 Oct, 2021
  • Címkék: #

Egy új projekt szakértői úgy gondolják, hogy a koronavírussal szembeni genetikai rezisztencia segítséget jelenthet a Covid-19 elleni küzdelemben – írja az ScienceAlert. Az Evángelosz Andreakosz, az Athéni Akadémia munkatársa által vezetett csapat olyan embereket keres, akik ellenállóak lehetnek a kórokozóval szemben.

Ahogy az a világjárvány kezdete óta kiderült, a SARS-CoV-2 fertőzése nagyon változatos lehet, a tünetmentestől az enyhe lefolyásún át a halálosig igen eltérő módon alakulhat. Akadnak olyanok is, akiknek családja ugyan fogékony a Covid-19-re, mégsem fertőződik meg.

A kutatók most úgy vélik, genetikai tényezők állhatnak azon esetek hétterében, amelyekben egy személy az ismételt és intenzív kitettség ellenére sem fertőződik meg.

A szakértők egy olyan stratégiát mutatnak be, amely segíthet azon emberek azonosításában, toborzásában és genetikai elemzésében, akik veleszületett módon rezisztensek a SARS-CoV-2-re.

Theo Rouby / AFP

A csapat szerint először olyanokat kell keresni, akik Covid-19-esekkel egy háztartásban élnek, de nem fertőződtek meg. Ezt követően az érintett csoportban azokat kell vizsgálni, akik védőfelszerelés nélkül naponta legalább egy órát töltöttek el kontaktjukkal a tünetek első 3-5 napjában. Azt, hogy az érintett nem esett át a fertőzésen, tesztekkel érdemes felmérni.

A kutatók már most azonosítottak több mint 400 lehetséges résztvevőt, de a programban folyamatosak keresik a világ minden tájáról a potenciális alanyokat. Bár a vakcinák és a gyógyszerek segítségével egyre jobban állunk a Covid-19 elleni harcban, a betegség valószínűleg hosszú távon velünk maradt, ezért fontos lenne az esetleges genetikai ellenállóság felmérése.

Koronavírus Lehetnek olyanok, akik genetikailag ellenállóak a koronavírussal szemben Egy új projektben olyan embereket keresnek, akik genetikailag rezisztensek lehetnek a fertőzéssel szemben. Vattay Gábor: áprilisig is elhúzódhat a járvány, akár napi hatvan áldozattal is lehet számolni Már csaknem ezer koronavírusost ápolnak kórházban

The post Lehetnek olyanok, akik genetikailag ellenállóak a koronavírussal szemben first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés