:

Dél-Korea kilőtte első saját hordozórakétáját

Dél-Korea kilőtte első saját hordozórakétáját

Sikeresen felbocsátotta csütörtökön első, teljesen mértékben saját gyártású hordozórakétáját Dél-Korea – írja az MTI.

A KSLV-II, más néven Nuri nevű rakéta helyi idő szerint 17 órakor, egyórás késéssel indult el a világűrbe az ország déli partvidékén fekvő Kohungból – tudatta a szöuli tudományos minisztérium.

Jong Hong Tek, a tárca miniszterhelyettese elmondta: a csúszás oka az volt, hogy a mérnökök több időt fordítottak a jármű szelepjeinek ellenőrzésére.

A 200 tonnás Nuri első repülésén a tervek szerint 1,5 tonnás műholdmakettet állított volna Föld körüli pályára, de a korábbi hírekkel ellentétben ez nem sikerült hibátlanul. A hordozórakéta jól működött, elérte a megfelelő magasságot, de a rakományt nem sikerült a kijelölt pályára állítani. Helyi szakemberek előre jelezték, hogy az első repülésen általában ennek esélye csak mintegy harminc százalék.

?Sajnos nem sikerült maradéktalanul elérni a célt? – mondta a helyszínen Mun Dzse In dél-koreai elnök, aki ennek ellenére leszögezte, hogy a koreai űrkorszak hamarosan beköszönt, s nemsokára sikerrel állítanak majd pályára egytonnásnál nagyobb műholdat. Erre jelenleg csak hat másik ország képes. A koreai űrhivatal szerint még legalább öt kísérletet fognak végrehajtani, mielőtt a Nuri valódi hasznos teherrel emelkedhet a magasba.

A következőt várhatóan május 19-én bocsátják fel.

Szöul 2010 óta fejleszti a Nurit, és mintegy kétbillió vont (mintegy 530 milliárd forint) fordított a projektre. A háromfokozatú rakétát folyékony üzemanyagú hajtóművek emelik a magasba.

A felbocsátás feszült légkörben zajlott, mert a héten Észak-Korea rövid hatótávolságú, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétát tesztelt, ami miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa zárt ajtók mögött rendkívüli ülést tartott. Az Egyesült Államok elítélte a kísérletet.

Észak-Korea szerint viszont az ENSZ és Washington reakciója nonszensz, mert Phenjan csak jogos védelmi képességeit gyakorolja. Washington szerint viszont a fellövéssel Észak-Korea megsértette az ENSZ BT határozatait, amelyek tiltják, hogy Phenjan nukleáris vagy ballisztikusrakéta-kísérleteket hajtson végre.

Nagy Nikoletta további cikkei 29 tonna műanyag szemetet gyűjtöttek be a Csendes-óceánonGőzszivárgás volt a rosztovi atomerőmű kettes blokkjábanAz ENSZ klímakonferenciáján kikötik, hová parkoljanak a privát repülők

The post Dél-Korea kilőtte első saját hordozórakétáját first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés