:

Márki-Zay Péter ?politikai termékként? állt elő azzal, hogy az Orbán-kormányban is vannak melegek

  • 24.hu
  • 22 Oct, 2021
  • Címkék: #

A Népszavának Gurzó Ákos azt mondta, tudatos volt, amikor  Márki-Zay Péter elkezdett arról beszélni, hogy a kormányban is vannak melegek. Látták, hogy a kormány iszonyatos erőket fektet a homofób propagandába, amire az ellenzéki pártok, az LMBTQ-szervezetek erőtlenül reagáltak.

Ők viszont erős és talán kockázatos ?politikai termékként? ezzel álltak elő és működött, amit nemcsak a számok igazoltak vissza, hanem az is, hogy a Fidesz befejezte a homofób hangulatkeltést. A  kampányfőnök elárulta, mindent mértek, minden fontos döntést a számok alapján hoztak meg.

Kapcsolódó Márki-Zay Péter melegnek nevezett egy kereszténydemokrata kormánytagot, és szerinte még a barátja nevét is ismeri A fél kormányt melegnek nevezte, és hasonlóra célzott a miniszterelnök gyerekével kapcsolatban is.

Gurzó Ákos szerint a kampányban Márki-Zay Péter azért beszélt gyakran YouTube-, Facebook-elérésekről, mert mindent adatalapra helyeztek, mint a vállalati marketingben. A kritikus helyzetekben naponta többször is nézték, hogy állnak a digitális platformokon riválisaikhoz képest. A választók főleg az elszámoltatásra, a korrupcióellenességre, az új alkotmányra és a szakértői kormányra rezonáltak.

Márki-Zay Péternek nem kellett betanítani kommunikációs paneleket, mert soha nem tanulja meg előre beszédeit, a  kék füzetbe jegyzetelt fontosabb információk, gondolatok alapján beszél, ad interjút. Voltak rossz mondatai, amelyek miatt utólag magyarázkodhatott, bocsánatot kellett kérnie, de kampányfőnöke szerint ez belefér, ha az illető magát adja.

The post Márki-Zay Péter ?politikai termékként? állt elő azzal, hogy az Orbán-kormányban is vannak melegek first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés