:

Felmentették Silvio Berlusconit

  • 24.hu
  • 22 Oct, 2021
  • Címkék: #

Bűncselekmény hiányában felmentette a sienai bíróság a korrupció vádja alól Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnököt és az ugyanebben a perben szintén vádlottként szereplő Danilo Mariani zongoristát.

Az úgynevezett Ruby-per egyik mozzanatáról van szó, amelyben a 85 esztendős volt kormányfő és médiamágnás azért került a vádlottak padjára, mert állítólag jelentős pénzösszegeket utalt át az e perben megidézett tanúknak, így akarva rábírni őket hamis vallomásra. A vádirat szerint ugyancsak hamis tanúzásra akarta rávenni kenőpénzért cserében Danilo Mariani zongoristát.

A Ruby-per tulajdonképpen ?légyott partikkal” kapcsolatos botrány volt. Ebben Berlusconit azzal vádolták meg, hogy 2010-ben, még miniszterelnöksége idején, szexuális kapcsolatot létesített egy kiskorú marokkói lánnyal, Karima el-Mahrouggal, akit a médiában csak Rubynak neveztek. A sajtóban akkor részletesen foglalkoztak az állítólag orgiákká fajult összejövetelekkel, az úgynevezett ?bunga-bunga szexpartikkal”.

A vád alapjául lehallgatott telefonbeszélgetések, illetve a volt miniszterelnök környezetéből származó információk, valamint egyes érintett lányok elmondásai szolgáltak. A szexpartikon részt vett Danilo Mariani zongorista viszont a bírák előtt azt vallotta: ezeken a partikon ?nem történt fizikai érintkezés, még csak atyai ölelés sem, legfeljebb kézfogás a volt miniszterelnök és vendégei között”. Szavai szerint mindig jelen voltak a pincérek, a diszkotékában mérsékelten ittak, a legerősebb alkoholos ital a pezsgő volt, maga Berlusconi pedig jó házigazdaként ülve beszélgetett vendégeivel.

A per azért húzódott ilyen sokáig, mert a milánói ügyészség korábban a területileg illetékes sienai bírósághoz továbbította az ügyet. Az indok az volt, hogy az említett partik az akkori kormányfő arcorei villájában zajlottak.

Berlusconi ?megkönnyebbült, elégedett és boldog” – nyilatkozta a felmentő ítélet után Federico Cecconi, Berlusconi ügyvédcsapatának vezetője. Antonio Tajani, Berlusconi pártja, a Hajrá, Olaszország! koordinátora a Twitteren úgy fogalmazott:? aki ismeri (Berlusconit), soha nem kételkedett az ártatlanságában. Milyen sok sarat is dobáltak rá, mielőtt kiderült az igazság”.

Gratulált Silvio Berlusconinak a pártjával szövetséges két jobboldali párt vezetője, Matteo Salvini, a Liga és Georgia Meloni, az Olasz Testvérek vezetője is.

A mostani felmentéssel azonban nem szakadt vége az eljárásnak: Milánóban és Rómában ugyanis még folyik a per további mozzanatainak tárgyalása, a botrányosnak vélelmezett vacsorákon részt vett lányoknak juttatott állítólagos hallgatási pénzek ügyének vizsgálata.

(MTI)

The post Felmentették Silvio Berlusconit first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés