Mit csinál egy társadalmi és kulturális mediátor? Interjú Porkoláb Gyöngyivel
Közgazdásznak indult, sikeres szakmai útján az első vízválasztót az anyaság jelentette. Porkoláb Gyöngyi az első gyermeke megszületésekor döntött úgy, hogy a családot választja a karrier helyett. Négy gyermeke mellett azonban hajtotta a vágy, hogy olyan munkát, tevékenységet is folytasson, amivel mások számára is értéket termel, amivel másoknak is tud segíteni. Rengeteg civil projektben vett részt az évek során, melyeket szenvedéllyel, elköteleződéssel végzett és amelynek középpontjában mindig az embert kereste. így lett belőle társadalmi és kulturális mediátor. Legutóbbi projektje egy évtervező naptárkönyv, amelyben a tervek megvalósításához a motivációt Szabó Magda adja.