:

A brutális áremelkedés miatt papírhiány fenyegeti a gazdaságot

A brutális áremelkedés miatt papírhiány fenyegeti a gazdaságot
  • 24.hu
  • 24 Oct, 2021
  • Címkék: #

Brutálisan nő a papír előállításához szükséges cellulóz ára, és globálisan akadozik a szállítás is, ezért rég nem látott papírhiány alakult ki a piacon ? írja a Napi.hu. A könyvkereskedésekben emiatt persze még nem kell azonnal áremelésre számítani, de egyes papírkereskedők már most szűrik a megrendeléseket, vagy mennyiségi kvótákat vezettek be az ellátási gondok miatt.

Ha az elmúlt hónapok görbéit nézzük, elmondható, hogy a cellulóz áremelkedése szinte függőleges ívet ír le

? mondta a lapnak Peller Katalin, a Nyomda- és Papíripari Szövetség ügyvezető igazgatója.

A problémát súlyosbítja, hogy a konténerek árai négyszeresére nőttek. Míg az év elején 3 ezer, addig most már 12 ezer dollárt is elkérhetnek érte. Az energiaárak növekedéséről Peller azt mondta, a papírkereskedők az áremelkedésre úgy reagáltak, hogy azonnali hatállyal 200 dollárral növelték a pluszköltségeket. Belgiumban például ugyanezen a jogcímen szintén 150 dollárt tettek rá tonnánként az amúgy is borsos számokra.

A papírhiány nemcsak a nyomdaiparon, hanem várhatóan az egész ágazaton rajta hagyja majd a nyomát. A környezettudatosság jegyében ugyanis nagyobb fókusz van a papíralapú csomagolóanyagokon. A zöldségeket, a gyümölcsöket, és az egyéb élelmiszerek jelentős részét is egyre több gyártó már részben, vagy egészében papírcsomagolásban értékesíti.

The post A brutális áremelkedés miatt papírhiány fenyegeti a gazdaságot first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés