Anyukám mindig azt mondta, hogy ő nem az a puszilgatós, ölelgetős fajta, de ettől függetlenül nagyon szeret. Amikor féltem este a sötétben, akkor egyszerűen csak lámpát kapcsolt, amikor rémálmom volt és sikítva rohantam hozzá, akkor ridegen azt mondta, gondoljak valami szépre és nem fogok félni. Pedig tudod, anyu, hiába kapcsoltál villanyt és hiába gondoltam szépre, én akkor is nagyon féltem. Mert nem burkolózhattam a karjaidba, nem érezhettem a vanília illatodat és nem takarta be az arcomat az a szép hosszú hajad...