Tavaly ősszel a Demokrata Párt elnökjelölő konvencióján Joe Biden négy súlyos válságról beszélt, amelyeket az Egyesült Államok következő elnöke Donald Trumptól örököl: koronavírus, megingott gazdaság, rasszizmus és klímaváltozás. A januári beiktatási beszédében Biden elnök újabbakkal egészítette ki a válságlistát: növekvő egyenlőtlenségek, Amerika romló helyzete a világban, valamint az igazság és demokrácia ellen intézett további trumpista támadások. Ahogy az elnök mondta: ?Tetézi a kihívást az, hogy az országnak egyidejűleg kell szembenéznie ennyi válsággal?. Akkor persze még nem lehetett tudni, hogy Biden korai elnöksége mit hoz majd a válságok kezelésében. Arra kevesen számítottak, hogy újabb válságokat. Például, hogy a mexikói határon az amerikai hatóságok gyakorlatilag elvesztik ellenőrzésüket az illegális bevándorlók fölött, akiknek száma várhatóan jóval meghaladja az egymilliót Biden első hivatali évében. Amerika nem készült fel ennyi ember fogadására, különösen egy súlyos közegészségügyi válság közepette. Biden elnök rosszul mérte fel a már-már káoszba torkolló helyzetet, amikor kezdetben csupán ?szezonális hatásként? hivatkozott a bevándorlási hullámra. Mivel az egyre fokozódó migráció kezelésére még most sincs kézzelfogható kormányzati terv, reálisan a nyomás további erősödésére lehet számítani. Biden jogosan bírálta Donald Trumpot a pandémia félrekezeléséért és nagyon komolyan vette a járványt. Kezdeti intézkedéseit magas tetszési mutatóval jutalmazta a közvélemény. Az elnök ez év nyarára már ?a vírustól való függetlenséget?, a ?normalitáshoz? való visszatérést vizionált. Az oltási kampány azonban azóta ?leült?, miközben a Delta variáns sűrűn szedi áldozatait az oltatlanok körében (a teljesen átoltottak aránya ma is csak 56 százalék). Az elnökválasztási kampányban Biden okkal Trumpra hárította a fő felelősséget a vírushalottak százezreiért. Tény azonban, hogy Biden elnök első kilenc hónapjában már több amerikai hunyt el a járványban, mint Trump idejében. (A két elnök alatt eddig több mint hétszázezer a halottak száma, az utóbbi hetekben átlagosan napi kétezer.) Biden alatt továbbra is Amerika maradt a járvány globális gócpontja. Biden egyetlen jelentős törvényhozási sikere a tavasszal elfogadott 1,9 billió dolláros (a GDP kilenc százalékát kitevő) mentőcsomag a pandémia gazdasági sokkhatásainak enyhítése és a gazdaság élénkítése érdekében. Amerikából követve az eseményeket több szakértőhöz hasonlóan én is erősen túlméretezettnek tartottam a tervet, amely ? a független központi jegybank (a Fed) szinte nyakló nélküli pénzkibocsátásával együtt ? túlfűtötté teheti a gazdaságot és inflációt idézhet elő. Azzá is tette: az infláció az idén begyorsult, szeptemberben például a fogyasztói árak 5,4 százalékkal futottak föl. Idén a ?politikai? terméknek számító benzin ára majdnem a duplájára nőtt. Több mint egy évtizede nem emelkedtek az árak olyan gyorsan, mint az idén. A lakosság inflációs várakozásai megugrottak: a fogyasztók 7 százalékkal magasabb élelmiszerárakra és 9 százalékos orvosi költségemelkedésre számítanak egy év múlva. Ezek rossz hírek Biden és a demokraták számára, mivel a közvélemény gazdasági aggodalmai között az infláció az élen van. Közben az elnök ? fölöttébb védekezően ? azzal próbálja nyugtatgatni az aggódókat, hogy nem kell félni, mert az infláció csupán a mély Covid-recesszióból való gyors kilábalással kapcsolatos ?átmeneti tényezőknek? tulajdonítható. De egyre kevesebben hisznek ebben a magyarázatban, amelyet eddig a Fed is aláírt. Trump végletesen megosztó elnöksége és a kongresszus januári, trumpista ultrák általi ?ostroma? tükrében Biden minden elődjénél szenvedélyesebben állt ki az összefogás, a nemzeti egység megteremtésének fontosságáért. ?A politikának nem kell pusztító tűzzé válnia, amely útjában mindent megsemmisít? ? mondta a beiktatási beszédében. A nemzeti egység azonban csak Biden álmaiban valósulhat meg az élesen polarizált országban. A republikánus szavazók kétharmada szemében Biden még mindig illegitim elnöknek számít. Ráadásul Bidennek gondjai vannak még saját pártján belül is az egység megteremtésével. Például a szenátus által már elfogadott egybillió dolláros infrastruktúra-fejlesztési terv jóváhagyását a demokraták progresszív szárnya stoppolja a képviselőházban. Erős kétségek merültek fel azzal kapcsolatban is, hogy Biden képes lesz-e ? különösen kétpárti alapon, ahogy a nemzeti egység jegyében nagyon szeretné ? törvénybe iktatni az egész elnökségét és a demokraták politikai közeljövőjét várhatóan meghatározó megaprogramjait, amelyek a szociális védőháló megerősítését és a fokozottabb klímavédelmet célozzák. A méregdrága (4,5 billió dollárra rúgó) tervek finanszírozásához szükséges ambiciózus adóemelésekről nem is szólva. Hogy mentse a menthetőt, Biden arra fog kényszerülni, hogy a választási kampányban ígérthez képest vaskosan visszavágott (másfél-kétbillió dollár körüli) programot erőltessen át a kongresszuson egypárti alapon, mert másképpen aligha lehet a republikánusok kőkemény ellenállása következtében. Az elnök válságlistája tovább bővülne, ha netán még ezt sem sikerülne elérnie. Lehangoló belpolitikai teljesítményét Biden csak a katasztrofálisan végrehajtott, Amerikát otthon és világszerte megalázó afganisztáni kivonulás (és túlzottan Trump-közeli külpolitikája) múlta fölül. Különösen nyomasztó ez annak fényében, hogy a választási kampányban Biden széleskörű világpolitikai tapasztalatait reklámozta Trumppal szemben. Ezek a váratlan ? s többnyire elkerülhető ? bel- és külpolitikai válságok jelentősen aláásták Biden elnöki kompetenciájába és hitelességébe vetett hitet, valamint a nagyratörő terveinek megvalósíthatóságát, amelyek miatt Bident ? eleinte és elhamarkodottan ? már olyan legendás, társadalomformáló elnökökkel emlegették egy lapon, mint Franklin Roosevelt és Lyndon Johnson. A közvélemény csalódottsága jól tükröződik Biden meredeken hanyatló támogatottságában, amely a június végén mért 53 százalékról mostanra 44 százalékra esett vissza. Különösen figyelemreméltó a csökkenés a demokraták hűséges törzsszavazói ? afroamerikaiak, hispánok, nők ? és a választásokat rendszerint eldöntő pártfüggetlen szavazók körében. Miért riasztó fejlemény ez Biden elnök és a demokraták számára? Miért uralkodott el a félelem már annyira a Demokrata Pártban, hogy a napokban a liberális Washington Postnak kellett figyelmeztetnie: ?Még nem veszett el minden!?? Mert Amerika állandóan választ. A belpolitikában már minden 2022. november 8-ról, a következő félidős voksolásról szól, amikor újraválasztják a kongresszus összes képviselőházi tagját és a szenátorok harmadát. A tét óriási: a Biden-kormány működőképessége, cselekvési mozgástere. Az időközi választásokon általában veszít a hivatalban lévő elnök pártja, s a Fehér Ház gazdája gyakran ?béna kacsává? válik a törvényhozásban, ezáltal jórészt a kormányzásban is, mivel az elnöki rendeletekkel való államvezetésnek korlátai vannak. A meglehetősen kiegyenlített kongresszusi erőviszonyok miatt a republikánusoknak már egy piciny győzelem is megtenné, nem csoda, hogy fenik a fogukat a kongresszus mindkét házára, de majdnem biztosak a szenátusi többség megkaparintásában. Kezükre játszik ebben a Fehér Ház gazdájának növekvő népszerűtlensége és sebezhetősége. A demokraták aggodalmainak másik forrása a félelem Trump politikai visszatérésétől, amelyet Biden elnök politikai hibái folyamatosan táplálnak. A trumpizmus túlélte a tavalyi választási bukást és a január ?puccskísérletet?. A Republikánus Párt vitathatatlan vezéreként Trump visszatért a politikai színpadra, s a szépen dagadó kampánypénztárcájával 2022-re összpontosít, de kacérkodik a 2024-es elnökválasztáson való indulással is. Biden elnöksége úgy indult, mint a populista, szélsőjobboldali trumpizmusra adott centrista-demokrata válasz. Micsoda politikai irónia lenne, ha Biden gyöngesége ágyazna meg a trumpizmus újabb sikerének, esetleg már a jövő év telén!   (belföld)