:

Magyar György nem perelné be az állami médiát Dobrev Klára helyében az Elk*rtuk-konteó miatt

Magyar György nem perelné be az állami médiát Dobrev Klára helyében az Elk*rtuk-konteó miatt
  • 24.hu
  • 28 Oct, 2021
  • Címkék: #

Magyar György nem tanácsolja a DK-nak, hogy pert indítson az MTVA ellen, amiért az állami rádió műsorvezetője tényként közölte az Elk*rtuk konteóját, hogy Dobrev Klára döntött ?2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről?. Az ügyvéd a Klubrádióban azt mondta: a lejáratásnak komoly politikai jelentősége van, de semmi köze a párthoz.

Dobrev Klára sértettként indíthatna személyiségi jogi pert jó hírnév megsértése miatt, de ő  közszereplő, többet kell tűrnie. Mint mondta:

Dobrev Klárának nem kell tudomásul vennie ezt a sérelmet, de ha kibírja, ne pereljen,

mert az ilyen politikai típusú támadásokkal szemben elég tehetetlen az igazságszolgáltatás. Lehet kapni kártérítést, helyreigazítást, de közben újra sokszor elhangzik a hazugság, ami miatt a per indult. Magyar György ironikusan megjegyezte, hogy szerinte az Elk*rtuk készítői is elk*rták, a filmből kihagyták Márki-Zay Pétert, akinek a szerepét Kálomista Gábor producer is elvállalhatta volna.

Beszélt arról is, miért fontos a köztársaságielnök-jelölti előválasztás. Azt mondta: tévhit, hogy a magyar államfőnek kevés a mozgástere. Ő dönti el, kinek ad kormányalakítási megbízást a választások után. Ha a legnagyobb frakciója a Fidesznek, de többsége az ellenzéknek lesz, és Orbán Viktor nem tud kormányt alakítani, a köztársasági elnök akár fel is oszlathatja a parlamentet, új választást írhat ki.

Nem kellene most a babérjain ülnie az ellenzéknek, mondván, nagy siker volt az előválasztás. Ha nem állítanak olyan  alternatívát az államfő személyére, aki valóban a nemzet egységét testesíti meg, az Magyar György szerint nagyon komoly közjogi veszélyekkel járhat. A jelenlegi 133 bátor fideszes úgy megszavaz egy pártembert, mint a karikacsapás, Kövér László vagy Trócsányi László megválasztása esetén pedig ő nem lenne annyira nyugodt.

The post Magyar György nem perelné be az állami médiát Dobrev Klára helyében az Elk*rtuk-konteó miatt first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés