:

Komjáthi: A kormány szégyene a kormány stratégiai partnereként működő makói Continental gyár

Komjáthi: A kormány szégyene a kormány stratégiai partnereként működő makói Continental gyár
  • 24.hu
  • 28 Oct, 2021
  • Címkék: #

Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese a párt Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón a Munka Törvénykönyve túlmunkával kapcsolatos, az ellenzék által rabszolgatörvénynek nevezett módosításának eltörlését kezdeményezte. Azt kérte a kormánypárti képviselőktől, támogassák azt a szocialista javaslatot, amely kilenc hónapra és minimum százezer forintra emelné az álláskeresési járadékot. Támogassák azt a javaslatot is ? folytatta ?, hogy ne lehessen a kormány stratégiai partnere olyan cég, amelynél nem rendezettek a munkaügyi kapcsolatok, eltiporják a szakszervezeteket.

Az ellenzéki politikus úgy értékelte, hogy a kormányzat stratégiai partnereként működő makói Continental gyár a kormány szégyene.Hozzátette: a cég a koronavírus-járványra hivatkozva nyáron lezárta a hűtőszekrényeket, bezárta az öltözőt és a fürdőt. A gyár minden eszközzel megpróbálta ellehetetleníteni a szakszervezetet, amikor az sztrájkot szervezett ? részletezte. Szerinte a cég azért mondta fel a kollektív szerződést, hogy olcsóbbá tegye munkavállalói kirúgását. A gyár ?kapitalista bosszúhadjáratként? 140 embert akar elbocsátani ? mondta.

Komjáthi Imre értékelése szerint a cég eljárása miatt aggodalmát kifejező Lázár János, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője is érzi, a kormány tette lehetővé, hogy a gyár ilyen kegyetlen legyen.

Budapest 6. számú választókerületének ellenzéki országgyűlési képviselőjelöltje, Jámbor András közölte: az elmúlt években több példa is volt arra, hogy a kormánnyal stratégiai partnerségben lévő cég visszaél a munkavállalói jogokkal. A kormány teletömi őket pénzzel, de a dolgozói jogok betartását, a normális fizetéseket és munkakörülményeket nem kéri számon ? tette hozzá. Szerinte Lázár János az elmúlt tizenkét évben végigasszisztálta, hogy miként veszik el a dolgozói jogokat, és kezdeményezője volt a stratégiai partnerségről szóló megállapodásoknak is. A magyar gazdaságot nem alacsonyan képzett és gyengén fizetett munkaerőre kell alapozni, új gazdasági struktúrára van szükség, ahol vannak dolgozói jogok, normális fizetések és munkakörülmények ? jelentette ki.

A videón Komjáthi Imre egy hangosbeszélővel a nyakában volt látható. Elmondta, a sajtótájékoztató után üzenni fognak a gyárban dolgozóknak és a munkáltatónak. A két politikus mögött a Szikra Mozgalom és az MSZP aktivistái transzparenseket tartottak, amelyeken az volt olvasható: Ha Magyarországra jössz, be kell tartanod a törvényeket.

Kiemelt kép: Gyártósor a Continental Automotive Hungary Kft. fővárosi, X. kerületi üzemcsarnokában 2021. május 11-én. Ezen a napon átadták az itt készült ötvenmilliomodik fékvezérlő elektronikai egységet.

The post Komjáthi: A kormány szégyene a kormány stratégiai partnereként működő makói Continental gyár first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés