:

Vajna Tímea felszámolja a céget, amiben az öröksége volt

Vajna Tímea felszámolja a céget, amiben az öröksége volt
  • 24.hu
  • 29 Oct, 2021
  • Címkék: #

2021. szeptember elsején megindították a végelszámolási eljárást az egykori filmmogul, Andy Vajna hagyatéki vagyonát tömörítő AV Perfect Kft. ellen – írja a Forbes. A vagyonkezelő cég mögött még tavaly jelent meg a Las Vegas-i VMT Holdings LLC., melynek Vajna Tímea, az egykori milliárdos özvegye a végső tulajdonosa. Idén nyáron továbbra is ez a cég volt bejegyezve tulajdonosként, így valószínűleg Andy Vajna örökségének maradék része továbbra is özvegye kezében van, de a magyarországi láncszemet kiveszik a cégstruktúrából – írja a Forbes. A portál cikke szerint az AV Perfect felszámolás után leadott alapítói határozata alapján a cégből 1 529 278 millió dollár (azaz nagyjából félmilliárd forint) osztalékot vesznek ki, az összeget azonban beleszámítják a társaság felé fennálló, összesen 1,6 millió dolláros tartozásba.

Az alábbi cikkünkből kiderül, hogyan mozog még halála után is a néhai filmmogul offshore hálója.

Kapcsolódó Andy Vajna lábnyoma lassan eltűnik az offshore homályában Még mindig mozog a néhai filmmogul offshore hálója.

The post Vajna Tímea felszámolja a céget, amiben az öröksége volt first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés