:

A kormányt okolja a Covid-drámáért a román szakértő

A kormányt okolja a Covid-drámáért a román szakértő
  • 24.hu
  • 29 Oct, 2021
  • Címkék: #

Az elmúlt 24 órában 480-an hunytak el és 12 474 új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak Romániában ? jelentette a Stratégiai Kommunikációs Csoport adatai alapján a Maszol. Azt írták, 481 halálesetet regisztráltak, de ebből egy elhalálozás korábban történt, csak most került be a nyilvántartásba.

A Főtér idéz egy ismert járványszakértőt, aki igen élesen bírálta a koronavírus-járvány kezelését. Szerinte Romániában azért rengeteg a halott, mert Brazíliához hasonlóan, egyetlen európai országként hagyták, hogy a negyedik hullám magától érje el csúcsát.

Octavian Jurma az elmúlt hónapokban matematikai modellekkel viszonylag pontos előrejelzéseket adott a járvány lefolyásáról, most azt mondta, a múlt keddi csúcs után a járvány terjedése csökken, de a hétfőtől bevezetett szigorítások csak szépségtapasznak jók, azután léptek hatályba, hogy a járvány magától elkezdett visszahúzódni.

A kutató keményen bírálta a román államfőt, a kormányt a késlekedésért. A román járványkezelést olyan kísérlethez hasonlította, mintha a fertőzéssel próbálták volna elérni a nyájimmunitást.

Szerinte a járvány terjedését aktívan segítették, amikor év közben szinte minden korlátozást feloldottak és sokáig elzárkóztak az újabb szigorítások bevezetésétől. Ez azt eredményezte, hogy a járvány négypercente megölt egy román állampolgárt. 

Octavian Jurma szerint most viszonylag gyors lesz a visszaesés, de az, hogy decemberben is folytatódik-e a csökkenés, nagymértékben függ az oltási kampánytól, a korlátozások betartásától.

Koronavírus - Még több hír a témában Nem akar kötelező védőoltást a kereskedelmi dolgozók szakszervezete Szerbiában meghosszabbítják az őszi szünetet Mészáros Lőrincék nem teszik kötelezővé az oltást

Az ötödik  hullámot Románia csak akkor vészelheti át viszonylag könnyen, ha februárra a népesség 70 százalékát beoltják. Ha a  politikusok újra igyekeznek minden korlátozást gyorsan feloldani, az ünnepek előtt populista módon lezártnak nyilvánítják a járványt, jövőre minden kezdődik elölről ? tette hozzá. Szerinte nem zárható ki, hogy a negyedik hullámot megelőző ?nagy lazítást? a végén a ?nagy elkenés? követi és próbálják magukat az emberek megmentőiként láttatni.

The post A kormányt okolja a Covid-drámáért a román szakértő first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés