:

Két hétig volt zuglói MSZP-s frakcióvezető, Tóth Csabával ütközött, átült a DK-ba

Két hétig volt zuglói MSZP-s frakcióvezető, Tóth Csabával ütközött, átült a DK-ba
  • 24.hu
  • 29 Oct, 2021
  • Címkék: #

Az ellenzéki előválasztás október 16-án befejeződött ugyan, de Zuglóban még mindig nem csengtek le a hullámai. A helyi szocialisták között kialakult belső feszültségek oda vezettek, hogy a XIV. kerületi képviselőtestület két MSZP-s tagja, Hevér László György és Bitskey Bence szerdán bejelentette: otthagyja pártját, és átül a Demokratikus Koalíció soraiba.

A két ellenzéki politikus, különösen Hevér, hektikus utat járt be a szerdán bejelentett pártváltásig. Ő szeptember 27-ig a zuglói MSZP frakcióvezető-helyettese volt, de aznap beadta lemondását. A 24.hu kérdésére azt mondta, azért döntött így, mert nem értett egyet párttársa, Tóth Csaba országgyűlési képviselő kampányának több elemével.

Csakhogy aznap a 2014-ben és 2018-ban is egyéni parlamenti mandátumot szerző Tóth is bejelentette visszalépését a jelöltségtől. Az MSZP-s képviselő mögül az előválasztás első fordulója alatt hátráltak ki a korábban őt támogató pártok, valamint Karácsony Gergely főpolgármester (akkor még miniszterelnökjelölt-jelölt) is, miután kihívója, Hadházy Ákos, a Momentum jelöltje kiderítette, hogy a szocialista politikus bizalmasai 2012-ben létrehoztak egy alapítványt, majd 2013-ban megvettek egy gyártelepet a XXII. kerületben. A bonyolult üzleti konstrukcióban több olyan személy is szerepet kapott, akiket a szocialista képviselő bizalmi embereinek tartanak, és közülük többen Zuglóban is fontos tisztséghez jutottak az elmúlt években.

Hiába lépett azonban vissza, a szavazólapon rajtamaradt Tóth neve, így kiderült, hogy látványosan kevesen támogatták, Hadházy négyszer annyi szavazatot kapott, mint ő.

Mohos Márton / 24.hu Tóth Csaba a visszalépése bejelentésekor 2021. szeptember 27-én

Tóth a szintén MSZP-s polgármester, Horváth Csaba javaslatára a vereség után belement abba, hogy a vele szembekerült Hevért frakcióvezetővé nevezzék ki, amit a héttagú szocialista képviselőcsoport akkor egyhangúan megszavazott. Hevér elmondása szerint friss frakcióvezetőként azzal kezdte a tevékenységét, hogy megpróbált javítani az ellenzéki szövetségesekhez való viszonyon.

Csakhogy a Tóth vezette helyi MSZP-elnökség néhány nap múlva eltávolította a nyitást hirdető politikust a frakció éléről, és a korábbi frakcióvezetőt, Hajdú Flóriánt tette vissza a helyére. Ez már csak azért is érdekes, mert Tóth, amikor bejelentette visszalépését, úgy fogalmazott, alig várja, hogy visszatérjen az üzleti életbe, mert a politikai ?mocsárra? nincs szüksége.

Ezek után úgy gondoltam, hogy a szívemre kell hallgatnom, és meg kell tennem a lépést a DK felé, hiszen Karácsony Gergely visszalépése után a második fordulóban már Dobrev Klárát támogattuk Bitskey kollégával együtt

? mondta Hevér, hozzátéve, hogy néhány, vele személyes jó viszonyban lévő MSZP-s vezetővel telefonon meg is beszélte, hogy a kilépés mellett döntött.

Bitskey Bence is nagy utat járt be a Tóth Csaba által dominált kerületi MSZP elhagyásával. Ő először 2017-ben időközi választáson került be a testületbe. A választáson a baloldal közös jelöltjeként, de pártoktól független politikusként indult, és nagy győzelmet aratott a Fidesz felett. A választás másnapján aztán az MSZP-frakció ült be, amit azzal magyarázott, hogy Tóth Csaba kereste meg az indulás gondolatával, és ő mutatta be a Párbeszéd és DK képviselőinek is, akik konszenzussal elfogadták a személyét. A Tóthot négy éve még barátjának nevező Bitskey most ott hagyta az MSZP-t.

Hevér László György a XIV. kerületi képviselő-testületben a népjóléti bizottság elnöke, Bitskey Bence a pénzügyi és költségvetési bizottság tagja.

The post Két hétig volt zuglói MSZP-s frakcióvezető, Tóth Csabával ütközött, átült a DK-ba first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés