:

Ferenc pápa fogadta Joe Bident

Ferenc pápa fogadta Joe Bident
  • 24.hu
  • 29 Oct, 2021
  • Címkék: #

A világjárványt, a migrációt, a szegénység elleni küzdelmet, valamint a klímaváltozást is érintette Ferenc pápa és a G20-csoport római találkozójára érkezett Joe Biden amerikai elnök vatikáni megbeszélése a Szentszék csütörtöki közleménye szerint.

A Vatikán összefoglalója szerint szó volt a Föld védelme és gondozása melletti közös elkötelezettségről, a pandémia miatti egészségügyi helyzetről és a Covid-19 járvány elleni fellépésről, a menekültekről, valamint a migránsok ellátásáról is. A felek érintették az emberi jogok védelmét, beleértve a vallási és lelkiismereti szabadságot.

A közlemény hozzátette, hogy a vatikáni találkozók témái között szerepeltek az aktuális nemzetközi politikai kérdések, a béke előmozdítása a politikai párbeszéd eszközeivel, és a szombaton Rómában kezdődő G20-csúcs programja is.

Joe Bident és kíséretét, köztük Antony Blinken külügyminisztert, először Ferenc pápa, majd Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár fogadta, és jelen volt a vatikáni diplomáciát vezető Paul Richard Gallagher érsek is.Ferenc pápa és Joe Biden találkozója hetvenöt percig tartott.

A Fehér Ház közleménye szerint a Pietro Parolin bíborossal tartott megbeszélésen az amerikai elnök köszönetet mondott azért a munkáért, melyet a Vatikán folytat az igazságtalanul bebörtönzöttek érdekében, kiemelve a Kubában és Venezuelában fogva tartottak ügyét.

Biden a második katolikus elnök, aki az egyházfővel találkozott John Fitzgerald Kennedy után, akit 1963-ban XXIII. János pápa fogadott.

Joe Biden ötven járműből álló konvojjal hajtott be a pápai államba. Amikor megérkezett az Apostoli Palota belső udvarára, elsőként azt mondta, örül, hogy ismét visszatérhetett a Vatikánba. Korábban 2015-ben és 2016-ban, más delegációk tagjaként látogatott a pápai államba. Az őt fogadó vatikáni ceremóniamestereknek úgy mutatkozott be a feleségére utalva, hogy ?Jill férje vagyok?.

Az amerikai elnök látogatását a vatikáni tudósítók tiltakozása kísérte, mivel a korábbi szokással ellentétben nem engedélyezték részvételüket a pápai audiencia elején és végén. Kizárólag az elnököt kísérő néhány amerikai újságíró lehetett jelen az ajándékcserén: a CNN tudósítója beszámolója szerint Joe Biden a ?béke legnagyobb harcosának? nevezte a pápát.

Az olasz sajtó vatikáni tudósítói precedens nélkülinek nevezték, hogy a hosszúra nyúlt vatikáni látogatás miatt Joe Biden egyórás késéssel ment tovább az elnöki palotába Sergio Mattarella olasz államfőhöz. Azt követően Mario Draghi miniszterelnökkel tárgyalt.

Az amerikai elnök a világ tizenkilenc, gazdaságilag legfejlettebb országa és az Európai Unió vezetői szombaton kezdődő kétnapos csúcstalálkozójára érkezett Rómába. Biden többek között Emmanuel Macron francia elnökkel, Boris Johnson brit kormányfővel és Angela Merkel leköszönő német kancellárral tart kétoldalú találkozót.

A csúcsra Rómába érkezett Jair Bolsonaro brazíliai elnök, Recep Tayyip Erdogan török elnök is. Ferenc pápa csütörtök kora délelőtt a dél-koreai elnököt, Mun Dzseint fogadta.

Róma városában a legmagasabb biztonsági készültség lépett életbe, több metróállomást is lezártak. A találkozóra nyolcszáz újságíró akkreditáltatta magát. A csúcsot kísérő utcai megmozdulásokat csütörtökön a római diákok indították el, akik ?rájuk figyelő és jövőjüket védő? politikát sürgettek a világ vezetőitől.

(MTI)

The post Ferenc pápa fogadta Joe Bident first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés