Gyalog megyünk az állomásra. A fősulitól egy novellányi idő. ? Muszáj volt balhézni az isler miatt? ? kérdezi Júlia. ? Muszáj ? válaszolom. Júlia debreceni volt. Volt férje és gyereke Debrecenben. ? Nyíregyen csak lekváros van, hírből sem ismerik a habosat ? folytatja idegesen Júlia. ? Szerintem az nem isler, hanem valami más: nem értelmezhető lapos ragacslepény ? mondom szenvtelenül. Színlelt felháborodással folytatom: ? És nem balhéztam, a büfés volt bunkó. Azt mondta, menjek a fenébe, mert lenézem az islerét, pedig nem lenéztem: egyáltalán nem vettem róla tudomást. ? Mert nem méltó az ilyen hamisított izé az isler névre! ? ezt már egészen teátrálisan szavalom. Az állomás bejáratánál megállunk. Júlia gömbölyű és nevet. Hosszan figyeljük egymást, akár a balkáni gerlék a kollégiumi ablakpárkányon. ? Édes Petár, menned kell, bejött a vonat ? szólal meg hirtelen Júlia. Még a csók ízével a számban: ? Puszi, majd írok, illetve biztos nem, majd te írsz, olyan jókat szoktál, tiszta irodalom. Szerettem hazamenni. A mátészalkai gyorssal, mert az IC-pótjegyet rendszerint elfröccsöztem. Meg az nekem ingyen, mert anyám után, aki a szolnoki MÁV Kórházban dolgozott, arcképes szabadjegyem volt. Vártam már az estét: a kocsmák, a haverok, na meg a habos. Előadást is fogok tartani a kortárs magyar prózáról a Művésztelepen, korunk divatja szerint. Egyáltalán nem értettem hozzá, de a társaság miatt, meg hogy tehetségesebbnek hazudjam magam. A második kocsi egyik békés kupéjában kismama, nagymama és diákok között van egy szabad hely. Debrecenben veszem észre, hogy az állomáson hagytam a hátizsákom. Sebaj, Júlia majd hazaviszi, nincs benne semmi romlandó, csak könyvek meg jegyzetek, azok hadd szuszogjanak majd neki, ha kibontja. Mert belenéz, kíváncsi, szerelmes belém. Debrecenben rengetegen szállnak fel, a fülkék tele, a folyósokon préselődnek az egyetemisták. Szeretnék rágyújtani, de képtelenség, inkább olvasok. Készülnék az esti előadásra, kotorászok a motyómban, a cigi kiesik, zavartan felveszem. Érzem magamon a fülkelakók tekintetét, szorongok, jegyzeteim egy része az ottfelejtett, azóta már bizonyára nyáladzó hátizsákban. A szemben ülő fiú kezében jó vastag regény, nem olvas, lopva engem figyel. ? Meddig? ? kérdezi. ? Szolnokig ? válaszolom. Olvasunk, vagyis úgy csinálunk, mintha. Néha találkozik a tekintetünk. Duzzadó hímtagját bal kezével takarja. Szenvedek: kell a cigi. Törökszentmiklós, hangzavar, kör közepén állok, üvölti egy kiskamasz sörösüveggel a kezében. Edda lesz Szolnokon, közli a mellettem ülő nagymama, unokája sunyin kuncog. Rengeteg felszálló, főleg tizenévesek, de harmincasok is. A fülkébe beesik egy srác, úgy döntök, inkább hátrébb megyek. A fiú követ a tekintetével, hirtelen a nevemen szólít: ? Szia, Petár ? visszafordulok ?, akkor habos! Nevetünk. Egy ütköző, meg még egy, meg még egy, itt jó lesz, kevesen vannak, végre elszívhatok egy cigit. Ahogy rágyújtok, egy hatalmas csattanással meggörbül a tér, és bárhogy próbálok egyensúlyban maradni, kiszalad alólam minden szilárd, zuhanok előre. A világ homályos és poros. Túl a valóságon egy férfi: ágyon ül. Szajol egy távoli bolygó. ? Miért jöttem? ? kérdezi. ? Mit viszek? Mintha mosolyogna. Valami konyhaszerűben vagyok, a falak leomolva, kicsit fáj a lábam. Hideg és sötét. Elindulok a fény felé, nyöszörgések, jajgatások. Egy kéz nyúl, a felsővezeték rázuhan, odakapja, csak a füst és a hörgés. Szembejön egy egyenruhás. ? Mi történt? ? kérdezem. ? Kisiklottak, belerohantak az állomásba ? ismételgeti. Kérdezném, hogy segítsek-e, vagy talán kérdezem is, nem kell, kiabálja, sürget, hogy menjek innen. Kiérek egy téglarakáson át. Nagyon fázom. Egy idősebb férfi hirtelen belém karol, erős hang, riadtan nézek rá. ? Merre megy? ? kérdezi kimérten. ? Szolnokra ? válaszolom. Nem beszélgetünk. Hazáig visz. Anyámék örülnek, hogy megjöttem, hozzájuk még nem jutott el a baleset híre. Tíz perc és híradó. Anyám nem várja meg, éjszakás nővér a MÁV Kórházban. Eddig 18 személyt azonosítottak a 29 áldozat közül, 57 sérültet ápolnak a kórházakban, kettő állapota válságos, a szakemberek attól tartanak, hogy a romok alatt további holttestek lehetnek. A kocsik ledarálták a vágányok melletti szolgálati lakások homlokzati falait, majd a második vagon az állomás épületébe csapódott. Este előadás a művésztelepen, sokat beszélek, okosakat, egyszer nem kapok levegőt, jön a fröccs, a többiek nevetnek. Hazafelé telefonálok Júliának, de nem elérhető. Beülök a cukrászdába. Az isler finom. Vasárnap autóval visznek Nyíregyre. A kollégium büféjében Júlia vár. ? Hoztál habosat? ? kérdezi. ? Nem, jó lesz a lekváros is ? válaszolom. (Nyitott mondat)