:

Debreczeny György: Józsi és a barátom

Debreczeny György: Józsi és a barátom

Józsi és a barátom átmentem a barátomhoz és Józsihoz aki régen katonatiszt volt de a katonaságtól kiitta magát lett aztán telefonszerelő gyakorta elrontották a kocsma vonalát hogy ingyen inni kapjanak amikor kitelt az esztendő ott is a hullaszállítóknál talált munkát két hétig a kórházakból két hétig a lakásokból szállítottak ő ott is jól érezte magát megvolt a jatt munka után irány a kocsma a felesége elvált tőle voltak gyerekei is de nem voltak rá kíváncsiak nyugdíjasként az utcára került a barátom fogadta be elkávézgattak iszogattak a nyugdíjából egyszer karácsony után látogattam meg őket amikor a szokásos kávéfőzés és a kötelező cigaretta után Józsi azt mondta szeretne mutatni valamit elmesélte hogy fáj a lába és nem tud aludni éjszaka hónapok óta csak üldögél az ágyán fekete foltokat láttam a lábujjain nagy nehezen sikerült rábeszélni hogy mutassuk meg orvosnak is az újesztendő első munkanapján orvoshoz vittük Józsit és beigazolódtak balsejtelmeink üszkösödés hamarosan a lábát térdből levágták a kórházból elfekvőbe került hamarosan üszkösödni kezdett a másik lába is és amikor azt is levágták nem érte meg Józsi a másnap reggelt nem tudtunk tőle elbúcsúzni a barátom antikvárius volt nem tudta fizetni a lakást el kellett adni vidékre költözött közmunkás lett felöklelte egy szarvas többször műtötték de életben maradt elvette feleségül másik barátunk barátnőjét feleségem és én voltunk a tanúk és egyben én a fényképész is telefonommal és ma mindannyian boldogan élünk hacsak meg nem haltunk (Nyitott mondat)

Hirdetés

Cimkék

Keresés