A párizsi klímaegyezmény kimondja, hogy azon országok, ahol a saját vállalt céloknál jobban sikerül csökkenteni a kibocsátást, kereskedhet karbonkreditekkel olyan országok felé, ahol nehezebb elérni a kibocsátáscsökkentési vállalásokat. A karbonpiacok anyagi ösztönzést nyújtanak a fejlett országok számára, hogy minél inkább próbálják csökkenteni a kibocsátásaikat, és segítséget nyújthatnak a fejlődő, kiszolgáltatottabb, jellemzően a klímaváltozás miatti időjárási katasztrófákra leginkább sérülékeny területeknek arra, hogy ?kiegyenlítsék a számlát?, azaz karbonkreditek vásárlásával járuljanak hozzá a klímaváltozás elleni harchoz.

A klímaegyezmény 6-os cikkelye a karbonpiacok megerősítéséről és egy új globális karbonkiegyenlítési mechanizmus létrehozásáról szól. Mindössze egyetlen A4-es oldalt tölt meg, és 9 sűrűn szövegezett bekezdésből áll, de a mai napig az egyetlen megoldatlan kérdését képviseli a párizsi megállapodásnak, miután 2018 végén a szabálykönyv többi részét már elfogadták. A cikkely három egyszerű mechanizmusból áll:

Az első mechanizmus lehetővé tenné, hogy egy ország, amely teljesítette a párizsi megállapodás szerinti vállalását, túlteljesítését eladja egy olyan nemzetnek, amely alulmaradt saját céljaival szemben. A második mechanizmus egy új nemzetközi szén-dioxid-piacot hozna létre, amelyet egy ENSZ-testület irányítana a világ bármely pontján a köz- vagy magánszektor által létrehozott kibocsátáscsökkentések kereskedelmére. A harmadik mechanizmus a ?nem piaci megközelítésekre? vonatkozik, tehát nincs pontosan meghatározva, de formális keretet biztosítana az országok közötti éghajlatváltozással kapcsolatos együttműködéshez ott, ahol nincs kereskedelem, például fejlesztési segélyeknél. Kenzo TRIBOUILLARD / AFP Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a G20-csúcstalálkozót és az ENSZ éghajlat-változási konferenciáját (COP26) megelőző sajtótájékoztatón beszél az EU brüsszeli központjában 2021. október 28-án Nem is olyan új az a karbonpiac

A karbonpiac nem újkeletű: a jelenleg érvényben lévő karbonpiaci mechanizmust a Kiotói Jegyzőkönyvvel (1997) hozták létre ? írja a Másfél fok. Mivel az üvegházgázok a légkörben jól elkeverednek, a probléma globális, ezáltal a megoldásokat is bárhol bevezethetjük ? miért ne tennénk meg ott, ahol ez a legolcsóbb? A karbonpiac elméletileg hatékony lehetőség a kibocsátás csökkentésének elérésére, mivel a piaci szereplők ezt a célt a legalacsonyabb költséggel törekszenek elérni.

Ahhoz azonban, hogy ez a rendszer megfelelően működjön, nagyon pontos és átgondolt szabályozásra van szükség. Ez többek között azért fontos, hogy elkerüljük a kibocsátáscsökkentések dupla regisztrálását, vagy azt, hogy a kiotói jegyzőkönyv szerint szerzett krediteket is fel lehessen használni – a Tiszta Fejlesztési Mechanizmus (Clean Development Mechanism) ugyanis teljesen más rendszerre épült, mint a párizsi egyezményben meghatározott piac. A megfelelő szabályozás megalkotása már régóta az ENSZ palettáján van, de egyelőre nem sikerült dönteni: az előző klímacsúcson, a COP25-ön például a kormányok elhalasztották az érdemi döntéseket, miután nem született megállapodás a legvitatottabb kérdésekben, például abban, hogy mi legyen a sorsa a régi krediteknek, és hogyan lehet elkerülni a kettős elszámolást.

A Tiszta Fejlesztési Mechanizmus

A kiotói jegyzőkönyv meghatároz több olyan innovatív piaci mechanizmust, amelyek alkalmazásával az azt aláíró országok a lehető legkisebb ráfordítással teljesíthetik az emisszió-csökkentési vállalásukat. Az egyik ilyen rugalmassági mechanizmus a tiszta fejlesztési mechanizmus (TFM) vagy Clean Development Mechanism, amely a gyakorlatban olyan projekt megvalósítását jelenti, amelyet egy jellemzően fejlett ország valósít meg egy jellemzően fejlődő országban (nem feltétlenül ezek a besorolások, a jegyzőkönyvben mellékletekben van meghatározva, melyik ország csinálhat ilyen projektet, és melyik ország fogadhat be). Az így megvalósuló beruházások a költséghatékony emisszió-csökkentést célozzák meg. Ha az ilyen beruházások plusz kibocsátás-csökkenéssel járnak, a beruházó országok úgynevezett hitelesített kibocsátás-csökkentési egységekre CER-ekre tesznek szert a megelőzött szén-dioxid kibocsátás mennyiségének függvényében. A CER egység a szén-dioxid kvóták egyik fajtája, amely 1 tonna szén-dioxid ekvivalens üvegházhatású gáz kibocsátására jogosítja fel a tulajdonosát.

A probléma az, hogy a rendszer, ami most működik, nem a leghatékonyabb, és félő, hogy a 6-os cikkely megfelelő szabályozás nélkül inkább ront a helyzeten, mint javítana. A Carbon Market Watch szakértői szerint néhány pontot nagyon fontos lenne biztosítani a szabályozásokban:

Csak új karbonkrediteket szabadna elfogadni, a régi, kiotói jegyzőkönyv szerinti szabályozással szerzett krediteket már nem. Az emberi jogi hivatkozásokat kivették a 6-os cikkelyből, ezeket újra vissza kellene illeszteni a szövegbe. Erős szabályozás kell a kibocsátáscsökkentés dupla elszámolásának elkerülése végett. A kibocsátáscsökkentés ütemének folyamatos gyorsítása a karbonpiacon is vissza kell, hogy köszönjön. El kell kerülni, hogy a gyenge nemzeti vállalásokkal úgynevezett forró levegő kreditek jöjjenek létre. Körülbelül 20 gigatonna ilyen forró levegő szerepel a Párizsi Megállapodás nemzeti kötelezettségvállalásaiban. Mi az a forró levegő tulajdonképpen?

A jelenlegi kiotói feleslegek az 1990-es gazdasági összeomlás következtében keletkeztek. A kelet-európai országokban ezt ?forró levegő? tartaléknak szokták nevezni, mert nem tudatos kibocsátáscsökkentés eredményeképpen jött létre, még a Jegyzőkönyv megszületése előtt.

A két legfontosabb kérdés

A Nemzetközi Kibocsátáskereskedelmi Szövetség szerint a karbonpiacban megvan az a potenciál, hogy lefelezze a nemzeti kibocsátási célok megvalósításának költségeit, ezzel pedig a becslések szerint évi 250 milliárd dollárt takarítanánk meg 2030-ig, valamint évente körülbelül 5 gigatonna szén-dioxid eltávolítását is jelentené többletköltség nélkül.

Az Európai Unió egyik fő aggodalma az, hogy miként számolják el a szén-dioxid-piacokon keresztül végrehajtott kibocsátáscsökkentéseket. Az EU és más országok azt szeretnék elérni, hogy ne kerüljön sor a kettős beszámításra, ami azt jelenti, hogy a kibocsátás-csökkentést mind a krediteket vásárló, mind pedig az azt kibocsátó ország számolja. Az is kérdés továbbá, hogy mit csináljanak a kiotói jegyzőkönyv miatt generált több milliárd CER-egységgel. Brazília, Dél-Korea, Kína és India a mai napig kibocsátott CER-ek közel 85%-át birtokolják.

Indranil MUKHERJEE / AFP Levegőszennyezésre felhívó falfestmény Mumbaiban, Indiában

Több országnak az a véleménye, hogy ezen kibocsátási egységek átvitele potenciálisan elárasztaná a piacot a múltbeli teljesítményekre vonatkozó jóváírásokkal, és nem segíti elő a párizsi megállapodás szerinti jövőbeli kibocsátáscsökkentést.

Az IPCC legfrissebb jelentése szerint azonban nincs már időnk sokat ülni a karbonpiac szabályozásán: az elemzés egyértelműen kimondja, hogy ha nem teszünk valamit nagyon sürgősen, a 1,5 Celsius-fokos kibocsátásplafon elérhetetlenné válik. így a glasgow-i tárgyalások egyik kulcsfontosságú pontja lesz a párizsi megállapodás 6-os cikkelye.

Nagy Nikoletta további cikkei Nem követemSzerzőim Ezeken az országokon múlik a klímaváltozás megfékezéseAz erdőtüzek és a fakitermelés szénkibocsátóvá változtatta a védett erdőketAz oroszlánok nagyobb eséllyel oltatnak, a skorpiók a legszkeptikusabbak

The post Ez lesz a legnehezebb döntés az ENSZ klímakonferenciáján first appeared on 24.hu.