Amikor a kevésbé érett vonzódik a túlságosan segítő típushoz

Vannak olyan párkapcsolatok, amikben az egyik fél úgy érzi, hogy mindent ő csinál. Ő intézi a dolgokat, ő dönt, főz-mos-takarít, hozza, viszi a gyerekeket, túlterheltnek érzi magát ? de hajtja az, hogy csinálnia kell, különben más nem teszi meg helyette. Sokszor olyan a partnere az ilyen típusú embernek (lehet nő is, férfi is természetesen), aki úgymond alulműködik a kapcsolatban: nem hoz döntéseket, mindenben átadja magát a partnerének, számára kényelmes a helyzet. Az ilyen párkapcsolatokban feláll egy egészen furcsa szerep: szülő-gyerek kapcsolattá tolódik el a férfi-nő viszony ? áll a Psychology Today cikkében. Kevés szó esik az ilyen típusú párkapcsolatról, pedig igen gyakori.

Kapcsolódó Mennyire oké, ha egy 22 éves fiút az anyja megpofoz? A mérgező szülők akár többezer kilométerről is képesek manipulálni. Olvasónk azonban egy háztartásban él a szüleivel, akik állandó szégyenérzetben tartják.

Pártanácsadáson főleg olyan párokkal találkoztam eddig, akiknél a nők/feleségek voltak a túlmükődő felek és a férfiak/férjek szorultak az alulmükődő, azaz a gyerek szerepébe. A Sex, Love & Goop (Szex, szerelem és ami még kell) című dokusorozatában is van egy ilyen pár, Felicitas és Rama: bár a férfi elmondja a kamerák előtt, hogy számára kényelmes, hogy mindent a felesége csinál, mégis szorong és nem érzi jól magát. A sorozatban megoldást is kapunk a kettejük eltolódott párkapcsolati problémájára, művészetterápiával, mozgással fejezik ki azt, milyen szerepben éreznék jól magukat együtt. Ezen keresztül kiderül, hogy a nőnek nagy szüksége lenne az erős férfira, és meglepő, de a férfi is jól érzi magát az erős férfi szerepében.

A szülő-gyerek szerepben mozgó párkapcsolati dinamikában az alulműködő fél kiszolgáltatottá válik a másikkal szemben. Vagy érzelmileg, vagy anyagilag, vagy akár mindkét területen erősen függ a túlműködő féltől. A domináns fél túlságosan sok felelősséget vállal, és ő az, aki igyekszik megoldani mindent.

És ő az, aki hamar kiég a kapcsolatban.

Ez a fajta párkapcsolati dinamika egészségtelen, egyrészt mert olyan társfüggőséget alakítanak együtt, amiben lehetetlen szorongások nélkül élni, másrészt, mert teljesen elveszítik azt az énjüket, amibe a másik a kapcsolat elején beleszeretett. Az eltolódott szerepek meglátszódnak a szexuális életben is: általában nincs köztük semmilyen testiség, a szexnek lőttek, hiszen egy szülő-gyerek szerepben, ami állandó egymástól való függést jelent, nincs meg az a távolság és közelség dinamika, amiben egyáltalán felbukkanhat a vágyódás.

Az tenné működőképessé az ilyen párkapcsolatokat, házasságokat, ha mindketten autonómak lennének a saját életfeladataikban, képesek lennének mindketten részt venni a mindennapi döntések meghozatalában, felelősséget vállalnak a saját viselkedésükért. 

Hétköznapibb nyelvezetben: a túlműködő fél olyan típusú ember, aki szeret segíteni, a rászorulóknak támaszt nyújtani, mondhatni, ő az a típus, aki egy kérésre ugrik. De akkor is, ha nem kérik. Az alulműködő fél pedig lehet ugyan egy jókedvű, jó humorú figura is akár, de legbelül az örök éretlen típus, kevésbé stabil, nehézségei lehetnek a barátságok vagy akár a munkahelyei fenntartásában.

Hogy lesz valakiből a felnőtt párkapcsolatában szülő vagy gyerek a másik szemében?

A kérdésre, hogy hogyan lehet valaki alulműködő egy párkapcsolatban felnőtt férfiként (vagy nőként), az a válasz, hogy sokszor erről is az eredeti család tehet. Azaz a szülők-gondozók viselkedésében kell keresni a probléma gyökerét: lehet, hogy az anya vagy az apa valamiféle büntetéssel reagált arra, ha gyerekként önálló döntéseket szeretett volna hozni az illető. A gyerekkori traumák visszatartják az alulműködőt a fejlődésben; és az is előfordulhat, hogy felnőttként is az él benne: akkor fogják szeretni, ha nem nő fel, ha lélekben gyerek marad. Hiszen anno a családjában ez kellett ahhoz, hogy elkerülje a büntetést, a bántást, hogy anya/apa tényleg szeresse. Nem cselekedhetett önállóan talán kamaszként sem, így ez megmarad a felnőttkori párkapcsolatokban is. Arra kondicionálták a szülei, hogy egyfajta ?rászoruló? legyen.

Az alulműködők:

több megnyugtatást, megerősítést igényelnek; elbizonytalanodnak, bizonytalanabbá válnak; nem kell döntéseket hozniuk, így nem tesznek semmit, amit ne egyeztetnének másokkal; szégyenérzet is megjelenik náluk, szégyellik, hogy az impulzív érzelmeiket nem tudják kezelni, függőségeiket nem tudják kezelni; érzelmi érettségük hiányában képesek hangosan kiabálni; családtagok, barátok úgy tekintenek rájuk, hogy van benne lehetőség, de nem tud kiteljesedni; a szégyenérzet miatt a szex szóba se jöhet, és megjelenhet testkép-probléma is.

Fárasztó, és sok frusztrációt okozhat együtt élni egy alulműködővel, de fontos látni, hogy nem direkt csinálja ? ő tényleg ilyen. A túlműködő fél talán jóval több traumát hordoz magában mint alulműködő társa, és így egészítik ki egymás rejtett szükségleteit: az egyik ad, másik elveszi. A túlműködő amiatt ennyire segítő, és azért rohan minden rászorulónak segítséget nyújtani, mert esetleg gyerekként őt csak akkor szerethették, ha mindent megcsinált. Meglehet, hogy már egészen korán gyerekkorban parentizálták őt a szülei, azaz a fiatalabb testvéreit ő látta el, ő vállalt felelősséget értük. Talán a szüleivel szemben is ? alkoholista szülők esetében például. A szülők éretlensége arra késztethette gyerekként, hogy felnőtt legyen, az is lehet, hogy a fizikai és/vagy érzelmi bántalmazást ebben a felnőtt-jógyerek szerepben lehetett elkerülni.

Meglehet, hogy a szülők érzelmileg labilisak voltak, és akár túlságosan is beavatták, felemelték maguk mellé a családi hierarchiában. A felnőttkori párkapcsolatokban megtörténik, hogy a túlműködő fél akaratlanul is belesimul ebbe a szerepbe, más emberek számára nélkülözhetetlenné teszi saját magát, ezzel éri el, hogy szeressék, elfogadják ? és sajnos ezzel fenntartja a gyerekkori traumák sérüléseit. Hiszen nem azt gondolja, hogy azért szeretik, amilyen, hanem azért, mert ezt vagy azt megcsinálta, elintézte, jól viselkedett. Ez a viselkedés pedig tökéletesen illeszkedik az alulműködő fél családból hozott sérüléseihez, így aztán garantált az egymásra találás.

A túlműködő:

nem látja, hogyan változhatna bármi, folyton közel áll a kiégéshez; fizikai betegségek jelennek meg nála; mások szükségleteiért él, önmagán nincs hangsúly; amikor a felelősség túl sok, megjelenik benne a neheztelés a másikra; magányosnak érzi magát, úgy érzi, megfosztották az érzelmileg egyenrangú partnertől; a kommunikációja, viselkedése passzív-agresszív; elzárkózik egy idő után az alulműködő partnertől, rideg lesz; a szex nem fontos számára, a kiégés miatt.

Ez a két típus vonzza egymást, ez tény, viszont tudatosság nélkül annyira eltolódhat a párkapcsolat, hogy garantált a kiégés. A szakítás, a válás sem garancia arra, hogy bármi megváltozna,

legfeljebb csak addig, amíg nem találnak új partnert, akivel ugyanúgy, ugyanezeket a köröket járják végig.

Előbb vagy utóbb az újabb kapcsolatokban sem lesz szex, el-elmaradozik, végleg eltűnik. És kezdődik minden elölről. Ha ezt a kört bárki észleli magán, és változtatni szeretne, érdemes felkeresnie egy szakembert. A gyerekkori traumák miatt egyedül nehezen fog tudni változtatni ezen a működésen. Azt is fontos elmondani, hogy bármilyen is a túl- vagy az alulműködő fél, bármilyen hibákat vét, attól még lehet szerethető ember, akiben ott van a változás lehetősége.

Párkapcsolati és szexológiai tanácsadással foglalkozó szerzőnk korábbi cikkeit ide kattintva olvashatod el.

The post A párkapcsolat, amiben sosem lesz szex first appeared on 24.hu.