:

Fájó vereségek, máris befejeződött a magyarok számára a bokszvébé

Fájó vereségek, máris befejeződött a magyarok számára a bokszvébé
  • 24.hu
  • 01 Nov, 2021
  • Címkék: #

Bernáth Attila és Kovács Richárd után a 80 kilogrammban szereplő Kovács Pál is elveszítette nyolcaddöntőjét és búcsúzott a belgrádi ökölvívó-világbajnokságon, amelyen így

nem maradt versenyben magyar bokszoló.

Kovács észt, majd lengyel ellenfél legyőzésével menetelt a legjobb 16 közé, ahol a kazah Nurbek Oralbaj már túl nehéz ellenfélnek bizonyult számára. A félnehézsúlyú magyar öklöző az első menetben kissé megilletődött volt, ellenfele ? bár nem ütött sokat, de ? magabiztos és pontos volt.

A második szakaszt kifejezetten jól kezdte Kovács, az első fél percben többször sikerült meglepnie riválisát, elhajlás után szép kombinációkkal eredményesen támadott. Ezt követően is végig bátran öklözött a menetben, ám a kazah a folytatásban többször is jól előzte meg, gyors kombinációkkal számos alkalommal talált, így ezt a szakaszt is megnyerte. A zárómenetben Kovács Pál már nagyon fáradt volt, ennek ellenére ment előre, a gongszóig harcolt, de ütései már pontatlanok voltak, a kazah pedig kontrából is jól bokszolt és egyhangú pontozással megérdemelt győzelmet aratott, írja tudósításában az MTI.

Kapcsolódó Öt másodperc alatt padlóra küldte ellenfelét a horvát óriás Éric Molina gyorsabban kikapott, mint anno Wilder és Joshua ellen.

Az 51 kilogrammban szereplő Bernáth Attilára a korábbi ellenfelénél lényegesen erősebb orosz Artyom Zakirov várt rá. A 21 éves magyar nagyszerűen küzdött a meccsen, igaz, az első menetben még kicsit bátortalan volt, kettős fedezéke mögül keveset ütött, az orosz meggyőzőbb volt nála, mert lényegesen többet indított és talált. A második szakaszban már lényegesen kiegyenlítettebb küzdelem zajlott a ringben, Bernáth ekkor felvállalta a nyíltabb bokszot, beleállt az ütésváltásokba, Zakirov ezért hiába pörgött az elsőben látott fordulatszámon, a hajdúsági ökölvívó többször meglepte és egyenrangú partner volt a ringben. Teljesítménye pedig négy pontozót is meggyőzött, így hat perc után náluk döntetlen volt az állás, azaz a harmadik szakasz döntött a továbbjutóról. Ebben Bernáth az első percben kiválóan bokszolt, igyekezett megelőzni ellenfelét, több szép sorozatot is ütött, a második perctől viszont egyértelműen fáradni látszott.

Zakirov valamivel jobb állapotban volt, de már ő sem tudott tisztán bokszolni, ezért az utolsó másfél percben rengeteg volt a szabálytalanság a szorítóban. A csata még az utolsó fél percre sem látszott lefutottnak, 20 másodperccel a vége előtt aztán egy szép orosz balhorog után számolni kellett Bernáth Attilára, ami eldöntötte a meccset, a pontozók valamennyien az orosznak adták a szakaszt, így egyhangú pontozással a meccset is.

Rögtön ezek után a 63,5 kilogrammos mezőnyben induló, nyíregyházi Kovács Richárd következett, aki szombaton mutatkozott csak be a vb-n, hétfőn pedig már a negyeddöntőért lépett ringbe a török Kerem Özmer ellen. A kisváltósúlyú csata teljesen más képet mutatott, mint Bernáthéké. Az első menetben nagyon óvatos volt mindkét bokszoló, Kovács hagyta, hogy riválisa kezdeményezzen, és kontrákra rendezkedett be. A taktika nem járt látványos boksszal, de két és fél percig működni látszott, mert Özmer ütései kevés kivételtől eltekintve hatástalanok volt, a magyar pedig többször jól indított bele a török támadásaiba.

A szakasz vége előtt nem sokkal aztán a köteleknél Kovács egy török jobb csapott után letérdelt, és számoltak rá, ami kissé meglepő volt, tekintve, hogy Özmer alkarral találta el a feje búbját, Kovács pedig csak a lendület miatt veszítette el egyensúlyát. A számolás nem volt jogos, de a menetet négy pontozó a töröknek adta.

A folytatásban Kovács nem változtatott a harcmodorán, a török pedig egyre bátrabban ment előre és többször talált, mint korábban. A magyar kontrái pontatlanok voltak, a védekezése sem volt tökéletes, így pedig az utolsó menetnek már nagy hátránnyal kezdett neki. Ennek ellenére az utolsó három percben is Özmer volt a jobb, lényegesen felszabadultabban öklözött ellenfelénél, és összességében simán, egyhangú pontozással diadalmaskodott.

A hétfői három vereséggel lezárult a tízfős magyar csapat szereplése a szerb fővárosban. Kovács Pál volt az egyedüli, aki legalább két mérkőzést megnyert.

The post Fájó vereségek, máris befejeződött a magyarok számára a bokszvébé first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés