:

Videón a Bosnyákon egymásnak eső ittas nő és férfi

Videón a Bosnyákon egymásnak eső ittas nő és férfi
  • 24.hu
  • 02 Nov, 2021
  • Címkék: #

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a nővel és férfival szemben, akik tavaly októberben egymásnak estek a Bosnyák téren. A nő úgy meglökte, és megütötte a férfit, hogy az beverte a betonba a fejét és életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A 39 éves nő és a 62 éves férfi a Bosnyák téri buszmegálló mellett egy padon üldögélt, amikor ittasan összevitatkoztak egymással. A nő először leköpte a férfit, majd ezután kölcsönösen bántalmazni, rángatni, ütlegelni kezdték egymást.

A főügyészség tájékoztatása szerint a kölcsönös bántalmazás során a nő jellemzően kézzel ütlegelte a férfit, aki pedig a hajánál fogva rángatta őt. A padon ülve, a nő a lábával igyekezett eltolni magától férfit, aki viszont eközben levette róla a cipőjét, és azzal több alkalommal megütötte a nő hátát és fejét. Ezek után mindketten felálltak a padról, és így folytatták a dulakodást.

Ennek során a nő két kézzel meglökte a férfit, aki ennek hatására a betonra esett. A nő ekkor odament a földről felállni próbáló férfihoz, leült vele szemben, majd tovább dulakodtak, kölcsönösen ütötték-rúgták, illetve rángatták egymást.

http://ugyeszseg.hu/wp-content/uploads/sajto17/2021/10/2021_10_28_fovfou-zuglo-dulakodas.mp4

Ezt követően ismét felálltak mind a ketten, és a buszmegállóhoz mentek. Itt a férfi ráfogott a nő pólójára, aki erre visszafordult és könyökkel fejbe ütötte őt, majd kézzel is megütötte a férfi fejét. A férfi ettől egyensúlyát veszítve elesett, és tompítás nélkül beütötte a fejét a buszmegálló betonjába.

A férfi ezután többször is próbált felállni, végül amikor sikerült felkelnie, ismét összeakaszkodott a nővel, majd mindketten elestek úgy, hogy a férfi a fejét ismételten beütötte a betonba. Egy járókelő észlelte, hogy a sérült férfi vérzik, és nem tud felállni, ezért értesítette a mentőket.

A férfi életveszélyes fejsérüléseket szenvedett, az életét a kórházi kezelés mentette meg.A Fővárosi Főügyészség letöltendő börtönbüntetést kért az életveszélyt okozó testi sértéssel vádolt nőre, míg a garázdasággal vádolt férfire, közérdekű munka büntetést indítványozott.

The post Videón a Bosnyákon egymásnak eső ittas nő és férfi first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés