:

Kivonul Kínából a Yahoo

Kivonul Kínából a Yahoo

Leállította internetes szolgáltatásait Kínában a Yahoo amerikai internetes vállalat, amely utolsó, Kínában található telephelyét 2015 márciusában számolta fel – számolt be internetes kiadásában kedden a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap. A kaliforniai székhelyű vállalat a hétvégén, a weboldalán tett közzé közleményt arról, hogy november 1-től a szolgáltatásai nem lesznek többé elérhetők az országban. A lépés indokáról egyelőre nem közöltek részleteket – írja az MTI.

A Yahoo 1999 óta volt jelen Kínában, ám mozgástere azóta fokozatosan szűkült a piacon. A hír- és közösségi szolgáltatásait már 2013 szeptemberében felfüggesztette az internetet szigorúan cenzúrázó ázsiai országban, ahonnan fizikailag 2015 márciusában vonult ki, amikor bezárta utolsó, Pekingben működő kutatás-fejlesztési központját.

Az SCMP rámutat: a Yahoo kínai felhasználóinak pontos száma ismeretlen, ám feltételezések szerint viszonylag alacsony, a világ legnagyobb internetpiacának számító Kínát ugyanis elsősorban a belföldi internetes óriáscégek vezetik. Október végéig mindazonáltal még elérhetőek voltak a kínai szárazföldön egyes Yahoo-szolgáltatások, egyebek mellett számos, idegen nyelvű hír.

Hétfőtől kezdve azonban a híroldalak mellett elérhetetlenné vált a Yahoo időjárás-jelentést szolgáltató, Weather című applikációja, valamit az Endgadget című technológiai blogjának kínai verziója is. A Yahoo közleménye szerint az e-mail postafiókkal rendelkező felhasználók számára biztosítják az adataik letöltését erre létrehozott oldalakon keresztül.

A cikkben rávilágítottak továbbá arra, hogy a Yahoo szolgáltatásainak felfüggesztése egybeesett Kína új, személyes adatok védelmét célzó törvényének hatályba lépésével, melyet a lap szerint a világ egyik legszigorúbb adatvédelmi jogszabályának tartanak.

Október közepén a Microsoft LinkedIn nevű, álláskereső és fejvadász közösségi hálózata jelentette be, hogy leállítja tevékenységét Kínában. A LinkedIn 2014 óta volt jelen a kínai interneten, ahol a vállalat közlése szerint több mint 54 millió követővel rendelkezett.

A portál egyike volt az utolsó, jelentősebb amerikai közösségi médiavállalatoknak, amelyeknek a működését még engedélyezték Kínában. A Facebook, a Google, a Twitter és a Youtube például már évek óta nem elérhető a kínai interneten.

Kapcsolódó Kivonul Kínából a LinkedIn Később elindítanak egy kimondottan Kínára szabott szolgáltatást. Dömös Zsuzsanna további cikkei Szerverektől kénytelen szabadulni a HuaweiHasznos funkció jött a Google Térkép magyar felhasználóinakVan egy ország, ahol még mindig túl sokan használnak Windows XP-t

The post Kivonul Kínából a Yahoo first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés