:

Úgy tűnik, a netezőknek nem igazán jön be a Facebook új neve

Úgy tűnik, a netezőknek nem igazán jön be a Facebook új neve

A Facebook múlt héten jelentette be, hogy a cég a jövőben a Meta név alatt működik majd. Ez a név csupán a cég neve lesz, nem a platformoké. A Meta alá fog tartozni a Facebook, az Instagram, a Whatsapp és sok kisebb termék is. Hasonló történt korábban a Google-nél is, amikor az anyacég nevét Alphabetre változtatták, de az alá tartozó egyik cég neve maradt Google.

Egy ideig még biztos szokni kell a dolgot, és mint minden lényegesebb változáskor, most is vannak elégedetlen hangok. A Morning Consult amerikai netezők körében végzett felmérése arról árulkodik, hogy a Meta elnevezés nem mindenkinek szimpatikus, sőt.

A felmérés főbb megállapításai a következők:

A 2200 megkérdezett amerikai felnőtt 25 százalékának kifejezetten tetszik az új név, 40 százalék kedvezőtlennek találja. Az új logó 32 százaléknak tetszik, 30 százaléknak nem. Zuckerberget 22 százalék értékelte pozitívan, mint vezérigazgatót, 54 százalékuk pedig kimondottan kedvezőtlennek tartják. A válaszadók 68 százalékát egyáltalán nem érdekli a metaverzum projekt, 32 százalékot pedig igen. Nem meglepő mód a támogatók 46 százaléka a milenniál korosztályt képviseli, 44 százalék pedig Z-generációs.

A megkérdezettek jelentős része összességében pozitívan ítéli meg a Facebookot, annak ellenére is, hogy az elmúlt hetekben kellemetlen dolgok derültek ki a cég moderálási gyakorlatáról a kiszivárogtatott belsős dokumentumok alapján.  A válaszadók 55 százaléka ?nagyon? vagy ?némileg kedvezően? vélekedik a Facebookról, míg 39 százalékuk teljesen negatívan.

Kapcsolódó Kilenc, mélyen felkavaró dolog, ami kiderült a Facebook belső dokumentumaiból Emberkereskedők hirdetései és elhallgatott ellenvélemények diktatúrákban, szabadjára engedett vallási ellenségeskedés és gyűlöletkeltés: sorra tárulnak fel rendkívül problémás ügyek a cégtől kiszivárgott dokumentumokból. Dömös Zsuzsanna további cikkei A TikTok tulajdonosa azt akarja, hogy ne nagyon túlórázzanak a dolgozóiSzerverektől kénytelen szabadulni a HuaweiKivonul Kínából a Yahoo

The post Úgy tűnik, a netezőknek nem igazán jön be a Facebook új neve first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés