:

Bosszúból ütöttek el egy biciklist a VII. kerületben, a futár súlyosan megsérült

Bosszúból ütöttek el egy biciklist a VII. kerületben, a futár súlyosan megsérült
  • 24.hu
  • 03 Nov, 2021
  • Címkék: #

Közlekedési konfliktus előzte meg azt a jelenetet, amit egy taxi fedélzeti kamerája rögzített 2021. október 28-án Budapesten, a Kisdiófa utcában. Egy autós forgalommal szemben hajtott be az egyirányú utcába, előtte pedig egy biciklis futárral keveredett összetűzésbe a Dob utcában. Az autó vezetője már ide is szabálytalanul hajtott be, és a rendelkezésekre álló adatok szerint a vele szemben szabályosan közlekedő kerékpárosra már itt közel húzta a kormányt – írja a police.hu. A futár, hogy tisztázza a történteket, az autós után hajtott, majd kérdőre vonta, amikor az kénytelen volt megállni a Kisdiófa utcában a szembejövő forgalom miatt.

A biciklis és a sofőr ekkor szóváltásba keveredett, majd pár másodperc elteltével az autós gázt adott és elütötte a mellette álló kerékpárost.

A futár az ütközés után elesett, az autós pedig tolatva próbálta meg otthagyni a helyszínt. A budapesti rendőrök az autó vezetőjét a helyszín közelében elfogták. A kerékpáros az ütközés következtében súlyosan megsérült.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály munkatársai a 27 éves férfi jogosítványát elvették és súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Vallomásában a férfi végig tagadta a bűncselekmény elkövetését, állítása szerint tíz éve vezet, de nem vette észre az egyirányú utcát jelző táblákat, a Dob utcában egy parkolóhelyről kiálló autó miatt húzta az út szélére a kormányt, és a Kisdiófa utcában is véletlen ütötte el a biciklist, amikor rájött, hogy rosszul kanyarodott be az utcába és meg akart fordulni.

The post Bosszúból ütöttek el egy biciklist a VII. kerületben, a futár súlyosan megsérült first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés