:

Koronavírussal került a sürgősségire Hajdúszoboszló polgármestere

Koronavírussal került a sürgősségire Hajdúszoboszló polgármestere
  • 24.hu
  • 04 Nov, 2021
  • Címkék: #

Korábban hiába kapta meg a covid elleni védőoltás mindkét adagját, így is kórházba került Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló polgármestere, miután a vírus megfertőzte.

Az Index szúrta ki a polgármester egy keddi Facebook-bejegyzését, melyben arról írt, hogy több mint két héttel ezelőtt belázasodott, az állapota pedig egyre csak romlott. Négy gyorstesztet is csináltatott, amelyek egytől egyig negatívak lettek, javulás azonban nem jött, végül a Kenézy Kórház sürgősségijében a CT-vizsgálat erősítette meg, hogy kétoldali tüdőgyulladást kapott. Másnap már a PCR-tesztje is pozitív lett.

Csak azért úsztam meg ennyivel, mert két oltásom van. Láttam a kórházban, hogy mit művel azokkal a vírus, akik teljesen védtelenek. Nem érdemes várakozni a védőoltással, mert az egészségügyi szakemberek szerint ezen egyszer mindenki át fog esni és nem mindegy, hogy milyen súlyossággal. Az oltás életet ment!

? zárta szavait a polgármester, aki 2018-ban függetlenként indulva, a Fidesz támogatását is bírva nyert a városban az önkormányzati választáson.

The post Koronavírussal került a sürgősségire Hajdúszoboszló polgármestere first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés