:

A következő két hónapban összeáll az ellenzék közös listája

A következő két hónapban összeáll az ellenzék közös listája
  • 24.hu
  • 04 Nov, 2021
  • Címkék: #

Minden idegszálukkal arra koncentrálnak az ellenzéki pártok, hogy az évből hátralevő két hónapban véglegesítsék a közös listájukat, amivel neki vágnak majd 2022 tavaszán az országgyűlési választásoknak. A Népszavának nyilatkozott a munkálatokban résztvevő több pártvezető is, ők egymástól függetlenül mind arra utaltak, jó ötletnek tartják, hogy a korábbi miniszterelnök-jelöltek foglalják el a lista első öt helyét, még ha ez több esetben is csak szimbolikus lépés lesz is.

Dacára annak, hogy az előválasztás már lezárult és eldőlt, hogy az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje MárkiZay Péter lesz, úgy tűnik, továbbra is Gyurcsány Ferenc személye áll a középpontban a listaállításnál. Erre utalt korábban lapunknak adott interjújában a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője is, aki egyenesen odáig ment, hogy

ha ott lesz Gyurcsány Ferenc a lista élén, akkor lehet, hogy Orbán Viktornak újra kétharmada lesz.

A lap szerint Márki-Zayval értett egyet az MSZP-től Molnár Zsolt és Kunhalmi Ágnes is. Utóbbi úgy véli, a miniszterelnök-jelöltek a figyelem középpontjába kerültek, széles társadalmi réteget képviselnek, ezért lenne célszerű őket tenni a lista élére.

A jobbikos Szabó Gábor azt mondta, jelenleg azon folynak a munkálatok, hogy kidolgozzák az ellenzéki pártok alapelveit, amelyek mentén össze tudják majd állítani a végleges listát. Mindezt a DK-s Varjú László úgy pontosította, hogy egy már meglévő kódex finomhangolása zajlik, nem arról van szó, hogy a nulláról kezdenék ennek kidolgozását.

Abban tehát egyetértenek az ellenzék vezetői, hogy a lista első öt helyére az előválasztáson induló miniszterelnök-jelölteket, Márki-Zay Pétert, Dobrev Klárát, Karácsony Gergelyt, Jakab Pétert és FeketeGyőr Andrást kellene tenni. Kérdés, mi lesz Karácsonnyal és Dobrevvel, ők feladnák-e jelenlegi pozíciójukat azért, hogy beüljenek a Parlamentbe.

Karácsony Gergely minden bizonnyal a választások után is maradna Budapest főpolgármestere, az ő szerepeltetése így mindenképp szimbolikus lesz a listán. Az Európai Parlament alelnöki tisztségét birtokló Dobrev Kláránál szintén ez lehet a helyzet, de arról még nem érkeztek hírek, ő mihez kezdene egy esetlegesen megszerzett mandátummal.

The post A következő két hónapban összeáll az ellenzék közös listája first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés