:

Hangfelvételt közöltek az elrabolt négyéves ausztrál kislány megtalálásáról

Hangfelvételt közöltek az elrabolt négyéves ausztrál kislány megtalálásáról
  • 24.hu
  • 04 Nov, 2021
  • Címkék: #

Emberrablásért emeltek vádat egy ausztrál férfi ellen, aki közel három hete vitt magával egy négyéves kislányt egy kempingből, írja a BBC.

Cleo Smith szerdán került elő 18 nap után a 36 éves Terence Darrell Kelly otthonában. A férfit előbb a magának okozott sérülései miatt kórházba szállították, de másnap már megjelent a bíróságon, ahol fenyegető hangnemben beszélt az újságírókhoz és azt kérdezte tőlük, miért bámulják.

Előzetes letartóztatásban marad legalább december 6-ig és nem kérte szabadlábra helyezését óvadék ellenében.

A négyéves kislány testvérével és szüleivel ment pihenni egy kempingbe októberben, de egyik reggelre nyoma veszett. 

A rendőrség gőzerővel kezdte el keresni, több százezer bizonyítékot gyűjtöttek össze, 600 kilométeres partszakaszon kutattak nyomok után, és bár egy ponton a hatóságok is kijelentették, olyan ez, mintha tűt keresnének a szénakazalban, végül meglett a gyerek.

A lányt az eltűnése helyszínétől 100 kilométerre találták meg, de mindössze három kilométerre a család otthonától.

Amikor a rendőrök betörtek a lezárt ingatlanba, a lány egy fényes szobában játszott különböző játékokkal.

A rendőrség által közzétett hangfelvételen az hallatszik, ahogy az egyenruhások felkiáltanak,

megtaláltuk, megtaláltuk!

Ezt követően a nevét kérdezték a kislánytól, aki úgy felelt:

Cleo a nevem.

A kislány természetesen már újra a családjánál van, de pszichológusok foglalkoznak vele.

Az emberrabló a szomszédjai szerint egy rendkívül csendes, magának való férfi, de mindenki ismeri őt az utcájukban. Állítólag a napokban pelenkát látták vásárolni, pedig nincsenek gyermekei. A rendőrség szerint egyedül cselekedett.

Azt nem árulták el mostanáig, mi vezette végül nyomra őket konkrétan. Annyit mondtak, hogy nagyon fontos információt kaptak egy autóra vonatkozóan, ami elvezette őket az elkövetőig.

Helyi sajtóértesülések szerint Terence Darrell Kellyre vezetés közben csaptak le néhány órával azelőtt, hogy megmentették a kislányt.

Az elrablás körülményei sem teljesen tisztázottak még, a rendőrség várhatóan napokon belül kikérdezi majd a kislányt is ezzel összefüggésben.

Kapcsolódó Valaki tudja, hová tűnt Madeleine McCann A világ legismertebb gyermekeltűnési ügyéről forgatott dokumentumsorozatot a Netflix. Ki és miért rabolhatta el a hároméves brit kislányt?

The post Hangfelvételt közöltek az elrabolt négyéves ausztrál kislány megtalálásáról first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés