:
Breaking News

Elérheti a 25 ezret az idén átadott újépítésű lakások száma

  • 24.hu
  • 04 Nov, 2021
  • Címkék: #

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön tette közzé, hogy az idei első háromnegyedévben 12 642 új lakás épült, 1,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 430 volt, 30 százalékkal több, mint 2020 azonos időszakában.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke az MTI-nek elmondta,  az egész évben körülbelül 22-25 ezer új építésű lakás átadására számítanak. Ez ugyan lényegesen elmarad a tavalyi 28 ezer körülitől, azonban úgy látja, töretlen az igény az új építésű lakások iránt, ami a kormányzati támogatások és a nemzeti bank zöld otthonteremtési programjának hatását is figyelembe véve a piac további bővülését vetíti előre.

A tavaly és az idén átadott új lakások száma közti különbséget azzal magyarázta, hogy 2020-ban az év első felében az új építésű lakások piacán kivárás uralkodott a koronavírus-járvány hatásai és az 5 százalékos áfa körüli bizonytalanság miatt is, mindezek hatására pedig kevesebb új építésű lakás kivitelezése indult el, mint a korábbi években.

Ugyanakkor megjegyezte, az elmúlt 1-1,5 éve elhalasztott lakásépítési igények és a kivárást előidéző problémák megoldásának eredményeként jelenleg 35 ezer lakás van kivitelezés alatt, amiből az ÉVOSZ várakozásaik szerint az idén 22-25 ezer fog elkészülni.Kiemelte, a lakásépítési vállalkozásokhoz folyamatosan érkeznek a megrendelések, ezt a folyamatot erősíti a családi otthonteremtési kedvezmény és az MNB által kidolgozott kedvező (20 évre felvehető maximum 70 millió forint összegű) hitelkonstrukció is, amelyek megfelelő finanszírozási hátteret biztosítanak a piac szereplői számára.

Az ingatlan.com is 20-25 ezer közötti új lakás átadására számít idén. Az ingatlanhirdetési portál közleményében Balogh László vezető gazdasági szakértő azt írta, bár az első háromnegyedévben az átadott lakások száma minimálisan csökkent, az építési kedv kiugró: az idén januártól szeptember végéig több mint 22 ezer lakás építése kapott zöld jelzést.

A szakértő a közleményben kifejtette, a jó teljesítményre számítani lehetett mind a lakásátadások, mind a lakásépítési kedvet nézve. Többek között az kedvezményes lakásépítési áfa újbóli bevezetése, a járvány miatt felfüggesztett építkezések befejezése és a pandémiához köthető bizonytalanság enyhülése miatt. Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, akkor a 2020-as évek első felében éves szinten elérhető lesz a 30-35 ezres átadott lakásszám.

Regős Gábor a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője kommentárjában közölte, míg az első háromnegyedévben a lakásépítések száma csak minimálisan csökkent, addig a harmadik negyedévben majdnem harmadával esett vissza az épített új lakások száma. Ebben szerepe lehetett az építőipart sújtó alapanyaghiánynak, de egy-egy nagyobb projekt befejezése is jelentősen befolyásolhatja a negyedéves adatokat.

Regős Gábor hangsúlyozta, a lakásátadások szempontjából a negyedik negyedév a legfontosabb időszak, ekkor nagyságrendileg annyi lakást adnak át, mint az első három negyedévben összesen. Az elemző szerint kérdés, hogy az alapanyaghiány miatt belassult építkezéseket a negyedik negyedévben mennyire sikerül felpörgetni.

A Társaság a Lakásépítésért és Lakásfelújításért Egyesület (TLE) közleménye szerint az adatok megerősítik a kibővített otthonteremtési program intézkedéseinek élénkítő hatását a lakásépítési szektorra. Bár a lakásépítések számában még kevésbé látszik a hatás, egyre több lakásprojekt indul, a társasházépítések aránya jelentősen emelkedett. Ezt a trendet erősíti a Magyar Nemzeti Bank július elején bejelentett Zöld Otthon Programja, valamint a rozsdaövezeti új lakások adásvételére vonatkozó áfavisszaigénylés. A jelenlegi lakástámogatási rendszer a kormányzat elkötelezettségét mutatja a családok támogatása és az otthonteremtés mellett.

Hozzátették, a hatályos szabályok szerint az otthonteremtési támogatás több eleme (otthonfelújítási támogatás, áfakedvezmények, falusi csok, illetékmentesség) is kifut 2022 végén. Ahhoz azonban, hogy a lakásépítések éves száma a kívánatos szintet elérje és azon tartósan megmaradjon, szükséges lenne az általános 5 százalékos újlakás-áfakulcs fenntartása, illetve az otthonteremtési támogatások állandósága.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője kommentárjában közölte, a válság előtti teljesítményhez, a nemzetközi rátákhoz, valamint a hazai lakásmegújítás kívánatos mértékéhez képest a lakásépítések továbbra is elmaradnak. A válság előtt évente 35-40 ezer lakást adtak át. A tavaly átadott mintegy 28,2 ezer lakás 1000 lakosra 2,8 lakás építését jelenti, míg az európai átlagos érték 3-3,5 lakás. A hazai lakásállomány százévenkénti megújításához is évente 35-40 ezer lakás építésére lenne szükség. Részben éppen a szűkös új kínálat okozta az elmúlt években látott lakásárrobbanást, azonban a beruházások széles körű fellendülése és a forint gyengülése a költségeket is érdemben növelte.

The post Elérheti a 25 ezret az idén átadott újépítésű lakások száma first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés