:

Kétszázmillió áfát csalt el egy petrezselyemmel és fokhagymával kereskedő bűnbanda

  • 24.hu
  • 05 Nov, 2021
  • Címkék: #

Zöldségekkel kereskedő bűnözői csoport tagjai ellen indult eljárás, akik a gyanú szerint több száz millió forint értékben árusítottak úgy petrezselymet és fokhagymát, hogy beszerzéseiket fiktív számlákkal fedezték, és kétszázmillió forint áfát csaltak el.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatása szerint a gyanúsítottak Lengyelországból és belföldről vásároltak petrezselymet, valamint fokhagymát. A zöldségeket strómanok nevén lévő cégeken futtatták át, majd különböző vállalkozások nevében hozták forgalomba. A termékek a Szegedi Nagybani piacon is felbukkantak.

NAV

A nyolcszázmillió forint értékű fiktív számlákat egy dél-alföldi garázsban állították ki, majd felvitték a NAV rendszerébe. A valótlan iratokkal mintegy kétszázmillió forint áfát csaltak el. A pénzügyi nyomozóknak sikerült lefoglalniuk egy éppen értékesített fokhagymaszállítmány teljes értékét, az egyik cég számlájáról és a fiktív bizonylatok kiállítását koordináló könyvelő széfjéből pedig több millió forintot. A lefoglalt összeg elérte a húszmillió forintot.

A NAV munkatársai tizenöt helyszínen kutattak és foglaltak le bizonyítékokat. A könyvelőt bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették. Az ügyben eddig nyolc gyanúsított van, de a nyomozás még folytatódik.

The post Kétszázmillió áfát csalt el egy petrezselyemmel és fokhagymával kereskedő bűnbanda first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés