:

A zenei élet lovagja: Kocsis Zoltán

Minden korszaknak megvannak a nagy ikonikus alakjai, akik bekerülnek az örökkévalóság nagykönyvébe. Ilyen név a zenei életben Kocsis Zoltán.

A zene népszerűsítése érdekében végzett fáradhatatlan munkájáért és muzsikusi tevékenységéért számtalan hazai és nemzetközi díjat kapott, köztük a művészeti érdemrend lovagi fokozatát, de jutalmazták Kossuth-díjjal, Liszt-díjjal és 2007-ben “a magyar kultúra követe” címet is Kocsis Zoltán kapta. Művészi tehetsége már ötéves korában megmutatkozott, de a zenei életbe 18 évesen robbant be, s ettől kezdve megállíthatatlanul ívelt felfelé pályája. Számtalan meghívást és felkérést kapott, tehetségét a világon mindenhol elismerték.

Borisz Berezovszkij

1997 őszétől vette át a Nemzeti Filharmonikus Zenekar – akkor még Magyar Állami Hangversenyzenekar – irányítását. Művészi koncepciójának megfelelően szélesedett az együttes repertoárja, irányítása alatt több mű magyarországi ősbemutatójára sor került. A betegség azonban túl korán legyőzte őt.

Legendás karmestere halálának évfordulójáról a Nemzeti Filharmonikus Zenekar olyan hangversennyel emlékezik meg 2021. november 6-án, melynek minden darabja utalás a muzsikus számára fontos életművekre és tevékenységeire. Az est folyamán hallható lesz Liszt Ferenc ünnepi indulója, Szergej Rachmaninov: III. (d-moll) zongoraversenye, Claude Debussy: Három noktürn című darabja, hogy a Szirének tételben megszólaló női kar jóvoltából a Nemzeti Énekkar is tiszteleghessen Kocsis Zoltán emléke előtt. Zárásként pedig Bartók egyik zongoradarabjának (Scherzo) átdolgozása csendül fel, amiből Kocsis Zoltán zenekari kompozíciót készített. A hangverseny vendége Borisz Berezovszkij lesz, aki többször is együtt muzsikált magyar pályatársával. A filharmonikusokat Kovács János vezényeli.

The post A zenei élet lovagja: Kocsis Zoltán appeared first on BellaCafe.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés