:

Olaszországban a lakosság 83 százalékának beadták a vakcinát, de felpörgetnék az oltási kampányt

Olaszországban a lakosság 83 százalékának beadták a vakcinát, de felpörgetnék az oltási kampányt
  • 24.hu
  • 05 Nov, 2021
  • Címkék: #

Az oltakozás további gyorsítását jelentette be Roberto Speranza egészségügyi miniszter a járványhelyzetről tartott sajtótájékoztatóján pénteken, annak ellenére, hogy az olaszok több mint 86 százaléka már legalább egy adag oltást felvett.

A járvány terjedését mutató reprodukciós ráta augusztus óta először a küszöbértéknek tartott egyes fölé emelkedett. Egyelőre egyetlen tartományban sem szigorítják az óvintézkedéseket.

Az új betegek száma mindenekelőtt az észak-olaszországi régiókban ugrott meg: Friuli Venezia Giuliában az utóbbi egy hét alatt háromszorosára emelkedett az azonosított fertőzöttek száma, a szomszédos Venetóban ötven százalékkal emelkedett az intenzív osztályra kerülteké. A járvány első gócpontjaként ismert Lombardiában – ahol a 12 évnél idősebbek 91 százaléka legalább egy adag oltást már felvett – az utóbbi egy hét alatt harminc százalékkal nőtt az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma. Az adatok azt mutatják, hogy a 12 és 59 év közötti beoltottak közül senki sem került intenzív osztályra.

Roberto Speranza elmondta, hogy a lakossági oltakozást a lehető legnagyobb sebességre akarják kapcsolni, tovább emelve azok számát, akik legalább egy adag vakcinát megkaptak. Jelenleg a hatvanmilliós országban a 12 év felettiek 86,45 százaléka kapott már legalább egy adag oltóanyagot, ez 46,6 millió embert jelent.

A teljesen átoltottak száma 44,9 millió, ez a lakosság 83,3 százaléka.

Az egészségügyi miniszter hozzátette, hogy a harmadik dózis szeptember végétől indított beadását is gyorsítani akarják.

Speranza azt hangoztatta, hogy a szájmaszk viselése továbbra is kötelező marad minden zárt térben, a tömegközlekedési eszközöktől kezdve az üzleteken át a vendéglőkig. Szájmaszkot viselnek az oktatási intézményekben is tanárok és diákok egyaránt, valamint a hívők a templomokban is. Egyelőre december 31-ig meghosszabbították azt az október közepén bevezetett intézkedést, miszerint munkavégzéshez kötelező a védettségi igazolás, amelyet a múzeumokba, színházba, éttermekbe történő belépéshez is fel kell mutatni.

Továbbra is pandémiában vagyunk

– jelentette ki Roberto Speranza.

A járványbiztos Francesco Paolo Figliuolo tábornok bejelentette, hogy készen állnak a harmadik dózis tömeges beadására. Célként tűzte ki, hogy év végére a lakosság 90 százalékát átoltsák.

Franco Locatelli, a Közegészségügyi Intézet (ISS) elnöke az oltási életkor csökkentését javasolta az 5 és 12 év közötti gyerekek beoltását szorgalmazva. Közölte, hogy az Olasz Gyógyszerügynökség (AIFA) a Nagy-Britanniában már engedélyezett Molnupiravir orvosság alkalmazását vizsgálja. Azok az olaszok, vagy Olaszországban élő és dolgozó külföldiek, akiket az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által nem engedélyezett vakcinákkal oltottak be, kérelmezhetik, hogy mRNS-technológiát alkalmazó vakcinával legyenek újraoltva. Ezzel egy időben megkezdődött a Janssen oltóanyagával legalább hat hónapja vakcinázottak újraoltása, életkortól függetlenül.

Pénteken több mint félmillió tesztelésen 6764 új beteget diagnosztizáltak, és 51 beteg halt meg az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben.

Kórházban 3124 Covid-19-es beteget ápolnak, intenzív osztályon 395 páciens fekszik.

Koronavírus Olaszországban a lakosság 83 százalékának beadták a vakcinát, de felpörgetnék az oltási kampányt Tovább növelnék a tempót. Kitiltják a közösségi élet több területéről az oltatlanokat Szászországban Pótszabadsággal ösztönzi az oltás felvételére dolgozóit a MÁV-Volán-csoport

The post Olaszországban a lakosság 83 százalékának beadták a vakcinát, de felpörgetnék az oltási kampányt first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés