:
Breaking News

Pár hét alatt 18-szor osont be és lopott a betörő

Pár hét alatt 18-szor osont be és lopott a betörő
  • 24.hu
  • 07 Nov, 2021
  • Címkék: #

A kecskeméti nyomozók néhány hét alatt 18 olyan ügyet derítettek fel, amelyek sértettjei büfék, vegyesboltok, kisvendéglők üzemeltetői voltak. A nyomok minden esetben ugyanahhoz a személyhez vezettek ? írja a rendőrség.

Augusztus vége felé egy kecskeméti üzletvezető tett feljelentést a rendőrségen, mert a vegyesboltjába betörtek, és onnan közel százezer forintnyi készpénzt vittek el.

Másnap egy ismeretlen két egymás mellett álló büfé redőnyeit feszítette fel. Mindkét helyen kutatást végzett, és az egyik helyen talált is némi pénzt, amit magához vett. Szinte egy nap sem telt el, egy dohánybolt tulajdonosa értesítette a rendőrséget arról, hogy a boltjának ablakát befeszítették, így lopták meg. A következő néhány napban további, az előzőekhez kísértetiesen hasonló bűncselekmények történtek városszerte és a közeli településeken, miközben a rendőrök nagy erőkkel nyomoztak az alkoholt, táblagépet, telefont, de még egy egész kasszát is eltulajdonító tolvaj után.

Aztán a rendőrök beazonosították azt a 21 éves lakitelki férfit, aki a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható. A nyomozók végül szeptember 1-jén délelőtt egy igazoltatás során elfogták, előállították, őrizetbe vették, és 18 rendbeli lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki a betörőt.

The post Pár hét alatt 18-szor osont be és lopott a betörő first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés