:
Breaking News

Wahorn András: Súlyos bűnnek tartom a pedofíliát

Wahorn András: Súlyos bűnnek tartom a pedofíliát
  • 24.hu
  • 07 Nov, 2021
  • Címkék: #

Az elmúlt napokban egy Youtube szereplésem alapján többen azzal vádolnak, hogy pedofil bűnöző lennék. Életem elmúlt 68 éve a tanúm, hogy nem vagyok az

? közölte Wahorn András Facebook-oldalán vasárnap. A poszt előzménye, hogy az Index Konyhanyelv című műsorában a zenész-képzőművész relativizálta a pedofíliát és a gyerekek ellen elkövetett szexuális erőszakot.

A műsorban Csákányi Eszter színésznő elmondta, hogy nyolcéves korában egy idegen férfi az uszodában benyúlt a nemi szervébe, Wahorn pedig ezt követően többek közt úgy fogalmazott, hogy ?az utóbbi időben történnek olyan dolgok, hogy valaki harminc évvel ezelőtt elkövetett valamit, ami annak idején elfogadott volt, sőt, még biztatást is kapott rá, és most úgy ítéljük meg, hogy az egy erőszak volt. Szerintem ez egy bonyolult kérdés”.

Wahorn a posztban leszögezte: elítéli és súlyos bűnnek tartja a pedofíliát, és határozottan visszautasítja, hogy bárkit bármikor arra buzdított.

A videóban szó esett a műsor másik szereplőjének és magam pozitív gyermekkori élményéről, erről beszéltem, mivel az őszinteség fontos számomra, nem mondtam olyat ,hogy a pedofíliát nem tekinteném súlyos bűnnek

? fogalmazott a bejegyzésben.

The post Wahorn András: Súlyos bűnnek tartom a pedofíliát first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés