:

Már nem Babos Tímea az első számú magyar női teniszező

Már nem Babos Tímea az első számú magyar női teniszező
  • 24.hu
  • 08 Nov, 2021
  • Címkék: #

Bondár Anna nyerte meg a Buenos Airesben rendezett, 125 ezer dollár (38,8 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornát.

A harmadik helyen kiemelt játékos ? aki 135. a világranglistán ? az elődöntőben az első kiemelt, egyiptomi Majar Serifet búcsúztatta, a színmagyar finálé viszont nem jött össze, mivel a másik ágon az ötödikként rangsorolt Udvardy Panna (128.) kikapott a francia Diane Parrytól (174.).

A challenger-viadal döntőjében a 24 éves Bondár 3:2-nél és 5:3-nál is elvette ellenfele szerváját, majd 40 perc alatt besöpörte a nyitószettet. Ezután 2:1-nél brékelt ismét, és innen már nem volt visszaút Parry számára. A találkozó 1 óra 18 percig tartott.

A Hajdúszoboszló SE-t erősítő Bondár augusztus végén még a 199. volt a WTA-rangsorban, jövő héttől viszont várhatóan a 107. helyen jegyzik, így ő lesz az első számú magyar női teniszező, és szinte biztosan ott lesz a januári Australian Open főtábláján. Ez lesz élete első Grand Slam-főtáblája.

A két magyar játékos alkotta páros az elődöntőig jutott az argentin fővárosban.

eredmény, döntő:

Bondár Anna (3.) – Diane Parry (francia, 7.) 6:3, 6:3

The post Már nem Babos Tímea az első számú magyar női teniszező first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés