:

Ez az app megmutatja, ki a kisállata festmény-hasonmása

Ez az app megmutatja, ki a kisállata festmény-hasonmása

Korábban többször is írtunk a Google Arts & Culture nevű alkalmazásáról, ami gépi tanulásos algoritmusokkal képes többek közt megmondani, hogy melyik festményre hasonlít a szelfink, vagy egyenesen abból készít műalkotást. Ebből a szórakozásból már nem maradnak ki az állatkák sem: az ingyen letölthető appon belül mától a magyar felhasználók is elérhetik az új ?Pet Portraits? nevű eszközt, ami az első olyan gépi tanulással működő funkció, amelynek segítségével háziállatunk hasonmására találhatunk rá több mint 10 000  műalkotás között.

A használata egyszerű, először természetesen mindenképpen frissítsük az appot (ha már rajta van a mobilunkon), majd a kamera gombra nyomva készítsünk képet a kiskedvencről, esetleg válasszunk már korábban készített felvételt a telefonunkról, akár a Google Drive tárhelyünkből is. Miután megvan a kép, az algoritmus felismeri a háziállatot, majd összehasonlítja a képet a múzeumi partnerek gyűjteményeiben szereplő több ezer műalkotással, hogy megtalálja a leghasonlóbbakat. Összesen hét állatcsoporttal működik a fejlesztés:

kutyák (beleértve a farkasokat, rókákat) macskák (beleértve a tigriseket, oroszlánokat és más nagymacskákat) madarak halak hüllők lovak nyulak

A Google Arts & Culture alkalmazás androidos mobilokra innen, iOS-es mobilokra pedig innen tölthető.

Fotó: 24.hu Az algoritmus szerint Pörkölt cica Carl Heinrich BlochIn a Roman Osteria című képén látható szőrös rokonára hasonlít leginkább Dömös Zsuzsanna további cikkei Leállította webáruházát a MediaMarkt, kibertámadás érte a cégetEgy 9 éves lány feloldotta az apja iPhone-ját, és megmentette a családotEgyre gyorsabban ég a híd az amerikai big tech cégek és Kína közt

The post Ez az app megmutatja, ki a kisállata festmény-hasonmása first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés